Tisztán emlékszem még a három évvel ezelőttiekre. Ki tud megtartani kettőt és ki nem? Rajtam kivűl ezek szerint vannak még igaz lelkűek. hogy érthető legyen: Szóval van egy szoros kapcsolatod valakivel, amire ráunsz,nem kell már, és így elkezded érezni a súlyát...ne adj Isten! találsz valaki mást akiben azt véled felfedezni ,hogy veled cipeli a súlyt. Én három éve kiszálltam! Máris mindjárt amikor világossá vált hogy két lovon ülök egy seggel. Kedves szembenlévő akiért tettem mindezt, hasonló állapotban volt. De ő nem szállt ki, ami engem sokáig nem zavart...
Most hogy itt tartunk megint, már más a helyzet. Én amúgy is szakításra álltam már két hete, az események löketet adtak. Viszont tőle nem várom hogy kilépjen! Soha nem lennék egy olyan dolognak a tönkretevője ami minden ember szemében fontos, és a súlya tonnákban mérhető! De mit tesz az ember lánya ha érzi azt a bizonyos vonzalmat!? Nem kiáltanék rögtön szerelmet, mint pásztor gyerek farkast! Amúgy is ezzel óvatosan kell bánni. Van aki (én) erősnek látszik, de minden surlódásba belehal.
Hogyan próbáljak odaadó lenni, és felszínre hozni brand new érzelmeimet, ha rengetegszer kapok bizonytalanságot?! Ha ő nem biztos a dolgában ,akkor én hogy lehetnék? Ezek olyan mély dolgok pláne bennem ,hogy a felszínen nem is látszik. Az igazi háború bennem dúl, és négy éve most először érzem azt ,hogy már nem csak bennem. Én nem várok semmit,ezt komolyan mondom! Nem tudom miez, amit eddig kaptam az abszolút jónak mondható! De bárki megmondhatja ,hogy semmit nem erőltetek! Én nem akarok nagy jövőt! Azt már úgyis elterveztem magamnak, és sajnos nem kapott benne szerepet (bár ez sem rajtam múlt). Egyszerűen ennél távolabb nem akarok lenni tőle, hogy ebből ki mit hámoz ki az az ő dolga! Én ezt érzem, de ahhoz hogy bízzak benne ennél több kell. Az évek során sikerült annyira elvadulnom,hogy mindent adok csak igazi mély bizalmat nem!
Hogy mi lesz eből? Nem tudom. 18éves vagyok! És bár sok tekintetben felnőtt, ebben nem tudom!Nem tudom hogy képes vagyok e elviselni bármekkora súlyt is, ha ő dönt hogy jobbra vagy balra megy. De rossz hogy néha kerítéseket épít. Nem tudom jobban leírni...remélem mostmár világosabb...
Ha azt mondja hogy soha többet, akkor azt is tiszteletben tartom... Nekem így is jó, vagyis nem mert a hiányérzet megmarad... de abszolút szép vége lett ennek az időszaknak. Igazából itt valóban nem rajtam múlik...
Sajnálom de muszáj volt hirdető táblára tűzni az érzelmeket!
...Thats my family!
