Megint készen egy újabb hétre. Márcsak oda kell utazni. Tudom , hogy van minek örülni, de valahogy annyira nincs erőm észre venni. Nem vagyok túl rajta. Egy kissebb csoda segíthetne csak. Rémes alak vagyok ,hogy feltételekhez kötöm a boldogulást. Mindig üzletre készen a Gondviseléssel. Mintha leállna velem tárgyalni, pedig szerintem azt gondolja ,hogy örülnöm kéne annak ami van. De miről beszélünk? Ha már elhiszem ,hogy megszokhatom az egyedüllétet és nincs szükségem senkire , akkor bebizonyosodik ,hogy homokban a fejem. És mindezekért cserébe, hogy ne sírjon a szám azért jut valami, szemfényvesztés. Mindenki beszél róla, de miről, mert ami van az semmi...vagyis...körülírhatatlan. Az én hibám ,hogy néha keserítem a helyzetem. Dehát igazán csak ésszel élhet az ember, így kell belátnom ,hogy nincs értelme táplálni a dolgot.
És most jöjjön a kis csoda: megint visszaigazolást várni, ráadásul egy olyan embertől aki (égre tekint, majdnem könnyes szemmel) az a tipikus ugyanmár. Mármint ő mondaná ,hogy ugyanmár ha "itt vagyok" transzparenssel kiülnék az ablaka alá :)
Nincs baj, legalábbis nem úgy ahogy néha sejteni vélem. Mindez a holnapi magányos út és az ajánlott olvasmányok miatt érzett fanyar szájíz. Mert mindig vergődni kell, nem elég elutazni Pécsre és lenni, vergődni kell ,hogy meglegyen a hitem: előrefelé haladok. Persze a vállveregetések lassan elmaradnak, mintahogy minden más is...Márcsak a haladás kényszerképzete kínoz éjjelente. Most először nem érzek kedvet magamban tovább indulni. Persze mert íme itt az első igazán nagy áldozat, mert nem az a kihívás , ha olyanról mondasz le ami nem is kell, hanem ez : az elvérzés! Megbánás legetősége, igazi válaszút.
Persze megint képzelődök, hiszen huszadszor fut végig ez a gondolat menet. Ő is döntött, és én is megtettem...de akkor miért tartunk még mindig itt? Miért jó érzés még mindig ezt tenni? Na tessék, miért is ragaszkodom hozzá ha nem is azaz Ildi szerint elképzelt makett! Édes, meghitt de nem az az igazi 14évesen megtervezett dolog. Igaz nem nyúlhatunk vissza mindig a gyökerekhez, de eddig csak ez segített, ha baj volt a ház végével. Ez nem elégedetlenség, kérem nevezzük inkább tanácstalanságnak.
Kissebb csoda. Egyezséget kötöttem, ha igen akkor én is elhatárolódom... bekövetkezik az amiért pedig ő aggódik. Ez biztos. Akkor most kezdjem el kérni?