Már megint rohanok, pillanatnyilag és életileg is. Az utóbbit tekintve nem tudom egész pontosan merre, de remélem ,hogy a pozitív beavatkozások után elérek álomországba. Hát így.

Szeretnék nagyszerű történetet mesélni,de nem megy. Az az igazság hogy stagnálok.Hogy az mi az? Nem verbalizálható. Kicsit egyhelyűségnek is becézhetném. Én mennék, tényleg mennék.  Kapom az eszközöket, és úgyérzem néha kicsúsznak a kezemből. Mert mással foglalkozok, vagy épp magammal. Hogy megint fáj, meg mért nem úgy van ahogy akarnám, nem bírok megelégedni,sose nem. Talán jó ez így. Csak a gyenge pillanatokban nem tudok örülni. Amikor ahhoz sincs erőm ,hogy felismerjem meddig jutottam..... IDÁIG(aki érti annak köszi).

Hazamennék. Persze itt is jó, de hiányzik a gondoskodás.Talán már sose lesz olyan mint régen.Talán csak kéthetente hétvégén, hogy megszokjam... fúj a szél.