Még sem olyan makulátlan! Hellohello ujra csalódás, és azért fájdalmas,mert magamnak köszönhetem. Miért kell nekem mindig ott lenni mindenhol? Miért kell kérdezni? Miért nem vagyok képes kussban várni? És nem csak vele van a baj, a másik baj mondjuk nem olyan ominozus sőt várhat még évvégéig.
Szóval a héves srác, há' mos' mit monnyak? Az eset ismerős: bele kezd valamibe, aztán lógva hagyja, aztán amikor már nekem van elegem a semmiből és rákérdezek,akkor ugy tesz mintha én mindent félreértettem volna, persze ez a végső stádium még nem következett be, De a Krisztián esetéből okulva nem lehet olyan messze. Persze nem szabad mindjárt olyan borulátónak lenni,de basszus!: akit megszelídítettél azért felelősséggel tartozol, főleg az olyan gyengeidegzetűekért mint mondjuk én, ugyanis mostanában kissé nehézkesen viselem azt a bánásmódot ami miatt majdnem tönkre mentem (magamat)...
Szóval ugy látszik visszatérő tételmondat: Nem Tudom. Mondjuk az a jó ebben a dolgoban hogy nem kell hónapokig várni egy újabb fejleményre,hanem elég csak reggelig várni :) elvileg holnap kiderül hogy mi van...és ha nem derül,akkor nem derül. Nekem ideje kicsit visszafogni magam! És tényleg! Belülről lészen nagy átnevelés, szükséges is hiszen valóban a deep breathnél tartunk. Életem pofonos szakasz a kezdődött el, az a szakasz ahol a pofonokat már nem csak az emberi kapcsolatok terén kapjuk,hanem a tulélés/megélés/karrier terén is. Na és melyik punch az erősebb? Engem sztem az utóbbi visel meg! Inkább legyek egyedül,de sikeres,mint ennek a fordítottja. Nem biztos hogy csapatmunkára születtem, és az sem biztos hogy a héves srác jól járna velem. Tehát talán haragudni se tudnék rá,ha én nem én vonék. De mivel az én lelkemről van szó,ki haragudna érte ha nem én? Más sajnos nem fogja megvédeni. Mind egyedül vagyunk...