Filmet nézek és közben szakszöveget fordítok. Manapság egyfolytában aggódok. Úgylátszik ez már szabályszerű, hoy tél felé közeledve kell egy jó kis idegikimerültség. El kéne kezdeni arra gondolni, hogy mit is kell intézni Oslohoz. Aztán el is kéne intézni. Ahogy a szakdolgozatom menedzselését. Nem is tudom, mint ahogy azt sem, hogy most számszerint hányat kell írnom. Kényelmes semmittevésben voltunk egész nyáron, nehéz megszokni most ezt. Pláne az otthontalanságot, mert az valami fantasztikus hogy mennyire elegem van ebből az utazócirkuszból. Nem is az utazás, hanem inkább ez a sehol levés. És örökös feszültség mindenhol kivéve kettőnk között, ott minden rendben van. Viszont az élet más területein most sehogy sem áll az a bizonyos sátorfa.

És hogy orvosoljam némileg, mennék én bulizni , de már minek? Nem megy az sem úgy ahogy illene. Nehézkessé vált, főleg az értelmetlen feszültségekért. Úgyhogy marad, az órarend, a vonatozás, a hétfői diéta és az intézkedés.