Mainapság kevésnek érzem magam bármihez is... ez egy ilyen hét, vagy csak simán november.

Minden bajforrása vagyok, és mindig túlzásba esek. Meg bajom van. Ha nincs akkor is... kellemetlen.

Mindegy, azért ha muszáj, tudok vakmerő is lenni, bár távolról nézve talán csak az alkohol promotálta anno a nemlétező gyakorlati szaktudásomat (sokak által bebizonyítva: nem létezik).

És igen.... rengeteget nyafogok. Olyan sokat, hogy már én észreveszem. Hiszti. És megfutamodás a józan perceimben (lásd OTDK c. fejezet). Remélem , hogy ez csak a szar főpróba, a szétcsúszás mielőtt mindennek flottul kell mennie.

A szüleim sose vittek mentál-dokihoz...lehet hogy ez hiba volt. És túl sokat volt pisztoly a kezemben, na ez talán nem volt hiba, csak táptalaj a szadista képzelgéseimnek.Amik egyébként nincsenek, ezért sem fogok sose velős akciófilmet csinálni, vagy krimit, vagy lövöldözős horrort.

Miért nem maradtam az animációnál? 18 éves koromig én voltam a félszemű az egész vak világon (az én világomban). A rajzolás magától értetődő volt mindig is, ehelyett egészjó kis összeesküvés elméleteket képezek / képzelek néha. Testbeszédből túlérzékeny.

Fura lett ez a világ mára. Nincs szoros napirendem, nincs étrendem, asszem talán még bioritmusom sincs. Sikkes női magazin szerint biztos nem, ugyanis nincs még egy ilyen életvitelű nő az ő táblázatuk szerint. Senki nem lakik három helyen. Természetesen ez nem hosszútávra van kitalálva. Csak ilyenkor át kell gondolni két szusszanásig.

És nem. Nem és nem fogok nosztalgiázni... elemészti az összes időt amit amúgy a jövőnek kéne szánni. Ebből is látszik, hogy mennyire egyedül lettem most itthon. Hányadán álltam? és most hogy csúszik a talaj.

És igen. Sértődékeny vagyok, mindenre és mindenkire. Mások bunkók, én tanultam illemet. Csak sértődök. Dehát ilyen vagyok, okolható ezért a kétes szocialitású gyermekkor. Meg a nőség...ösztrogén.

Lehetne rosszabb is, de novemberben a búbánat dívik, a bosszankodás meg a hideg...Idén egyszerre érkeztek. És én cibálva érzem magam, legfőképp magam miatt. Az ,hogy mennyi a kérdőjel már nem is számolom.

Mindegy.

Megyek adok az alakomnak háromszázat és nem gondolok arra a chilli burgerre ami ma lecsúszott. Én mindig hiszek a szép és színes fotóknak,filmeknek.

Ja... és szeretem az egyszerű zenét, a két akkordot vagy hányat, és az egyszerű filmeket...(karokat az ég felé lendítve:) ÉÉs akkor mi van?

Na ez a kérdés, és lám legyen igaza Sz. Krisztiánnak: a hogyan lehet bekerülni a filmművre? - nem az élet nagy kérdése. Még az én életemé sem.