"Kudarctól való félelem nélkül nem győzhetünk", najó de én azért már túlzásba viszem. Úgyérzem, hogy egy félkar hosszú műanyag kislapáttal próbálom elevezni a hatalmas csónakot, nem túl síma víztükrön. És még így is kétnaponta alá szálló sós vizet nyelek.

A csalódás mint már említettem, nem a kedvenc érzésem. Az ember felnő, egyetemre megy, megint felnő, végzős lesz és konzulenst választ. És én annyira de annyira hittem benne. Hittem hogy lámpásként világítja át azt a sötétséget amibe a kor taszít mikor az ember kutat és ír, és a leírt szavak csak halványan derengenek, mert ismeretlenek...és úttörők.

De ezegyszer magamra maradtam, mert a csatorna (Ímél) süket volt sokszor, és sokáig. Az első igazi konzultáció pedig egyoldalú lett és végleges.

Egy huszárvágással zuhantam máris a bizonytalanság fojtogató ködjébe. Megint.

Más. Ha már mégis eljutottam valameddig azzal a vacak lapáttal, 2010től tán együtt énekelhetjük a This Will Be Our Year c. rendkívül kedves dalt.

Más kísértetek jöttek a régiek helyett. Nem ígérik , hogy eltűnnek, de olyan fajták akiket meg tudok győzni a távozásukról...ha eléggé probálom.

Kicseszés, de sose volt jó marketing szövegem.