Sok nyavalygás mellett elfelejtem bíborba borítani ezt a kis helyet itt.

Szóval mielőtt elfelejteném a sok kimaradt szívdobbanást, inkább elmesélem őket ide. Bergent bizti említettem, álom az a város. Vele az volt. Aztán az utolsó napok Norvégiában amit annyira igyekezett kiszinezni. És én hagytam, mitöbb élveztem. A városi bicikliket felvittük a hegyre, és életünk kockáztatásával szánkáztunk le onnan. Visszhangzó képek amiket nem akarok elfelejteni.

Róma. Caravaggió (most meg mindjárt sír), sunyi csókok a Szt. Péter Bazilikában (akkor ez most azt jelenti hogy házasok vagyunk?), és az a temérdek pizza. Amúgy azóta szokásunkká vált sunyi csókokkal dobálózni híres európai templomokban. A másik szokásunk meg az, hogy nem elég ott lenni egy városban, nekünk feltétlenül fel kell szállni egy másik vonatra és menni. Rómában a tengerig...Prágából meg Kutna Horáig. Oslo, hát arról ne is beszéljünk.

Prága. Mivel most értem haza, még teljesen a sokk hatása alatt vagyok. De az a város visszaadott valamit, ami hiányzott már egy ideje. Absinth a St. Charles hídon, borozgatás egy rozzant vonatállomáson (Forman) és az a gyönyörű cseh vidék...napraforgók.

Ez a nyár volt a legszebb mind közül. Nem csak az utazgatások miatt...A lassan erős rögeszmévé érlelődő elhatározásom pedig elképzelhetően Londonig sodorhat majd...

Soha nem vártam a karácsonyt annyira mint most.