Újabb hasznos és haszontalan dolgokkal töltöm a napot.

Várakozva a supervisiorok tanácsaira, több országot is figyelembe véve, újabb munkalehetőség után néztem. Megint rá kellett jönnöm, hogy semmi sem jobb ötlet a mostaninál, és majdnem hogy biztos, hogy Birminghambe megyek. Tegnap lefekvés előtt tanulgattam, kutatgattam. Mielőbb meg kell tanulnom a speciális angol egészségügyi kifejezéseket. Bárcsak munkamániássá válnék, akkor nem okozna gondot az éjszakázás. Aztán albérleteket néztem Melbourneben meg Birminghamban és felsejlett a háromévvel ezelőtti érzés amikor ugyan ebben az évszakban kétségbe (két shakebe) esve kerestem albit Pécsre. Remélem akkor három év múlva már az eladó ingatlanok között fogok szemezgetni.

Hiányzik Norvégia. Nagyon. Főleg Bergen, ami vicc hisz ott csak két és fél napot voltam. Ha kijárom a sulit Ausztráliában, elmegyek Új Zélandra kutyaszánozni, ez a terv! Aztán meg a Sea Sheperdhez önkéntesnek huligánkodni a Déli tengereken.

Sok mindent szeretnék, de legfőképp tanulni valami újat és gyakorolni is. Mindig is sokszínű életvitelt akartam, ez kikupálhat autentikus alkotóvá nem mellesleg meg (élet)tapasztalttá nevel. Ha végig csinálom ezt a félévet, úgy ahogy most elterveztem akkor legalább már nem fogok félni a koszos pelenkáktól (pelus-mumus ahogy Charlotte mondaná).

Minap kibukott belőlem a mondat: szeretnék egy esküvőt. - Na persze nem most rögtön, de igen valamikor néhány év múlva, egy igazi virágos szép nagyot! Nem akarok az a soha férjhez nem menő,de a barátja mellett élő nő lenni. Élettárs. Nekem kell az a nagy csinadratta és a kéthetes nász út az összetáncolt pénzből. Meg amúgy is olyan szép ruhaötleteim vannak, minden évtizedre egy, ha kitolódnék az időben. Ugyanez vonatkozik a válásra, nem érdekel ha nem jön össze, van mentő ruha ötletem másodikra - egy nőnek mindíg ésszel kell élnie :)

Ma koncert. Két megállónyira tőlünk. Legalább nem kell messze mennem.

I have some new habits... for example I write daily blog again. I keep my room clean, and I don't drink alcohol. For now. Because he is not here anyway, and drinking just makes me fat and stupid.

I try to work everyday, doesn't matter what is the thing to do, I find something...cleaning, developing my research, sending very important emails or seeing friends. I feel my self preparing, I think I'm gonna move out fast, the August is for saying good byes...just for a while.

I haven't mentioned but I managed to renew some friendships, lost and forgotten relations, that I have regreted by now, because they so valuable and kind persons. I'll miss them.

I have strange and very funny things in my room, he left his crocs here, and the diary that shows the trimesters of pregnancy, a little stuff maybe spiral in english - I'm going out with a doctor.

Anyway, I'm uncorrectably still in love. And always smiling inside, because I feel homesick... I miss my home, and I want to get home by Christmas.

Mindig is hittem az Óz a Csodák Csodája filmben...túlságosan is.

Vajon mennyi ideig tartott Dorothynak eljutni Oz-ba (Oz, Aus, Australia - ha értitek), és minek akart hazamenni az istenadta ha már végre ott volt? Jó, tudom, azért ment oda mert haza akart jutni. És mindenkinek folyton csak erről beszélt. És lettek barátai aki vele maradtak volna, és talán vele is maradtak, csak Kansasban senki sem oroszlán, bádogember vagy madárijesztő kívülről.

Még egy olyan naív és piros cipős kislánynak is volt esélye, épp csak némi elkötelezettség és jóindulat kellett neki. Nameg a jó társaság, és egy terrier. Nem volt gondja a lakbérre és a mobil internetre, még fiúja se volt aki nyolc órával arrébb lakik. Igen, a körülmények mindenképp eltérőek, de ez már csak én vagyok.

A csaj nagy előnye, hogy sosem volt egyedül. Volt egy tégla út amin végig kellett mennie, és hát három dalia vigyázott rá. Tudnivélhető, hogy  valós eseményen alapulhat, mint minden más (lásd Cujo), ezt figyelembe véve pedig minden nagyon bíztató.

lassan felébresztem, általános gyakorlatra megy...még mindig teljesen olyan mintha itt lenne. próbálom belökni, de a világ megállt egy kicsit.

Nem terápia már többé a blogírás? Pedig néha nagyon elkéne...

Ha az emberlánya eltervezi, hogy másik kontinensre költözik, számolnia kell a költségekkel. Példának okáért a tandíjjal, albérlettel és legyen bármennyire 50kilós anorexiás bizony-bizony még az étellel is... ahhoz, hogy mindez beinduljon máris egy megint másik (figyelem ez a harmadik) országba kell menni előtte, ugyanis a hazai halpiac nemhogy borravalót nem ad, de talán még kétkezi munkára sem alkalmaz.

Többlet okok miatt is kábé szószerint befosok néha a félelemtől. Munka, idegen ország, egyedül, munka és egyedül nameg az a rohadt skájp (első gyerekünk neve is, hogy humoromnál maradjak). Hm, rendkívül romantikus, ugyanakkor némiképp orvosnéniset játszó meló ez a betegápolás, otthon. És most akkor belevágok valami olyanba, amelyről halvány lila gőzőm sincs, hogy mit hoz ki belőlem. Eleddig igen optimistán szemléltem a dolgot, hogy a filmes végzettség után a második egy ápolói, ne adj Isten nővér kvalitás volna... nade nem tudok nem félelemmel vegyes izgalommal gondolni az elkövetkezendő őszre.

Szóval a meló, alsó határon is tizenkét óra, és egy valag pénz ami megy is majd az izrael kötvényekre (napersze, de inkább a fodrász végzettségre, ha az ausztrál állam sajnálja a pénzét rám költeni), és egy újabb idegen környezet. A statisztika úgy mutatja, hogy pompásan boldogulok ilyen esetekben. És ez még sem három év, aztán majd kezeltethetem magam részidőben Oz földjén, a fennmaradóban pedig szörfözni tanulok.

Élettapasztalat?yeah. 120% ban meg a hülye fejem, hogy nekem mindig mindent látnom kell.De mindegyis, mert most végre magam számára is kiderül, hogy mennyire vagyok kedves, és huszadszorra is kipróbálhatom mennyire vagyok eszemnél amikor kihagy a szívem. A statisztikák ez esetben is bíztatóak. Onnan pedig márcsak egy békaugrás meg egy nyuszipotty továbbtanulni, és egy gondolatnyival több Afrikába önkénteskedni.

Fura hogy kik mikor és hogyan nyerik vagy veszítik el a tiszteletemet.

Arról, hogy ki vesztette el, említésre sem érdemes, inkább az elmúlt napok tükrében egy újabb hősről szeretnék beszámolni. Ez a személy az elmúlt hónapokban mint a legrémísztőbb kísértet volt jelen az életemben. Sok fájdalmat, könnyet és nyugtalan percet okozott - mint ahogy azt a kísértetek általában teszik - és hogy teljes legyen a mese, valószínüleg én is hasonló sebeket okozhattam neki.

Ez mindig egy fiún áll vagy bukik, hogy hogyan megy a régi és hogyan jön az új. Remélem életemben utoljára túrtam ki valakit, utoljára voltam harmadik...és remélem, hogy most tényleg megérte. Csakhogy gyors biográfiai betekintést nyerjünk, nem egyszer előfordult, hogy én voltam a kóbor lány valaki oldalán, aki meg már valaki más oldalán szerepelt a kapcsolatok hivatalos nyilvántartásában. Soha nem végződött jól a történet...nekem. Idáig. De a fene az egészbe most nem rólam van szó.

Szeretném kifejezni, hogy mennyire tisztelem őt azért amiért becsületesen letette a lantot. Megtudta, megértette és tovább lépett. Megtette azt ami nekem sosem sikerült túl elegánsan, sőt nem egyszer a szív darabjainak összekotrásával töltöttem egy-két évet.

A kísértet nincs többé, az ő nyugalmával én is megnyugodtam... szabadabbnak érzem magam.