Megint itthon.

ui.: London zsúfolt. nagyon.

Csendes kétségbe esés kerít a hatalmába. Önállótlan vagyok és majdnem mindenre képtelen. Ilyen és ehhez hasonló kellemes érzések környékeznek másfél nappal az interjú előtt. Most majd akkor meglátjuk...hogyan megy mindez nyomás alatt egyedül. És higyjétek el, nem a nyomással van gond a két tényező közül. Minden este nyugtalanul alszom el - jó, nyugodjék az aki már örökké alszik - és egésznap izgulok. Nem tudom milyen élettani hatásai lesznek ennek később, de tény hogy most be vagyok sózva és ezt a pulzus ingadozásom sem felejti el az eszembe vésni.

Tény, hogy nem tudok megmaradni a seggemen, szóval csütörtök hajnalban nyakamba veszem a világot (megint), sajnos egyedül (a történelmemben most először) és kiállok magamért. Életem első igazi munkája és én tényleg csak a legjobbakat remélem. Amúgy meg hatszázszor végig gondoltam és most már tudom, hogy én tényleg ezt akarom. Ahogy életem szerelme mondaná: the ducks are lined - csak végig kell járni és remélni az idegenek jó indulatát.

Amúgy meg nem jön a szememre álom, ez persze nincs így Vele, most alhat is mert délig nem kell mennie gyakorlatra. Nagy hírek: beadja az RMIT jelentkezést, és a Monashnál pedig látnak fantáziát az ügyemben. Hátha becsúszik egy kutatói a nagy fodrász karrierem előtt :D