Az elmúlt négy nap történése jól szimbolizálja a helyre rántott törött csont szituációját. Az ,hogy a neurózison túl vagyok, nem vita tárgya többé. Helyett megint tizenévesen dühösnek és tettrekésznek érzem magam. Természetesen ez még ugatásnak is gyenge, hát még hogy harapásszerűen megszökjek.

Lassacskán két éve hogy (be) lenyugodtam, talán a harmadik tél bőszít fel ennyire, de megint itt a világszomj. Egészen új: nem hazamenni akarok hanem otthont találni, csábít, hogy albiba vonuljak olyanba ami voltmár de a személyében egészen új... és életvitelben teljen ugyanaz.

Más

Új munka keretében ételt osztok a rászoruló fizetővendégeknek ötcsillag alatt. Ez valami szingapúri fickó találmánya akit valaha Stamfordnak hívtak (mint a legelterjettebb név Ázsiában) aki idáig nőtte ki magát és most engem is alkalmaz a puccos(nak látszó) hoteljében. A cégleírás arról nem szól hogy a névadó él a még, de az biztos hogy szelleme belevésődött a melbournei falakba is, mint "kifogástalan kiszolgálás határok nélkül" meg "sose zavarjon megtenni egy extra kört a kiválóságért", úgyhogy példának okáért most nyakkendőt kell hordanom (rém szexi).

Elmesélném az otthoniaknak, hova jutottam a "menekülés a vendéglátásból" ötletével.