Álmodok lobogó sörényű lovakat... Minden második este. Elmegyek velük, a hátukon vagy csak szépen együtt, sokszor vissza a régi házhoz. Fülledt nyári utcák, összeérő fákkal.

Semmi más nem jut eszembe csak a félelem emléke. De leköt a társaságuk.

A Rhodesian Ridgeback legalább beszélt hozzám, de amióta már ő is a daimónom, nem szól egy szót se, nem is jön.

Amszterdam óta már ismert a forgatókönyv. A felnagyított rettegés és a négy óra alatt lezajlott metamorfózis a való életben hónapokig is elhúzódhat. Természetesen az már rég bizonyos, hogy egy jó társsal ez könnyebben átvészelhető. Persze az sem elhanyagolható, hogy mitől fél a társ, amikor te az ő kezébe kapaszkodsz...