Szóval itt a tél... vizes és szeles, na meg persze tök sötét.

Múltbéli kísértetek tűnnek fel sorra a gondolataimban és az álmaimban is, és nem nagyon hagynak nyugodni a szürke napokban. Ezek ilyen rossz emlékek, emberek akik itt voltak de már nincsenek, és persze súlyos aggodalmak a jövőre vonatkozóan...

Akármilyen tisztes ember közelebbi baratságot kötne a savanyú Cabernet-vel egy két ilyen hét után, és én még csak most kezdek belemelegedni. Kár, hogy utálom a vörös bort.

Jövő ilyenkorra már lesz egy osztályom ha nem több... sok sok kamaszkorú gyerekem, akik nem tudják de miközben én az élet mikéntjéről fogom tanítani őket, nekik kell majd megváltaniuk az én szívem.

Igen, ez mind azért van mert a madarak belehalnak abba, hogy mi szemetelünk, gyerekek a Fülöp Szigeteken a mi elhasznált tamponjaink és félig megevett grillezett csirkéink között kotorásznak amég más gyerekek Atlantában lövik halomra egymást. Lehet, hogy ez csak a tél vagy a szarság a melóhelyen, de egyre nezebb nekem szépnek látni a világot-életet.

Folytonos sajgásban vagyok. A változással pedig, bizony együtt kell élni.