Nem szoktam verseket írni,nem hiszek a jelenkor verseiben! Ami majd következik nem vers, hanem egy gondolat-tömeg mely a tegnap délutáni mélypontomon nyilalt belém! Közvetlenül a Helyes Döntés után. Lemondtam valakiről akit szeretek, mostmár mondhatom ezt mert neki is elmondtam. Nem magam miatt,de meg kellett tennem. Az én terveimmel és az ő kötöttségeivel nem lehetnénk tovább együtt. A gondolat halmaz melyet közlök a gyászt hivatott kifejezni. Remélem a közeljövőben ő is látja majd mit hozott ki belőlem az énje. A Nagy Változás sem véletlenül történt, egyszerűen még nem állhatok meg. Haladnom kell még, nem születhettem megalkuvásra (persze amit mondtam, megmondtam : ha ő is ,én is). De ezt azért mertem kinyilatkoztatni,mert tudom ő sosem. Nem fog ugrani, nem azért mert nem szeretne, egyszerűen nem ugró típus, és ezzel semmi baj nincs, én így is szeretem. De megírtam magamnak, halálomig majd mást kell szeretnem,máshogy kell élnem, és fizikai síkon is legalább két út áll még előttem amit a Célbaérés után végig kell járnom. A külön boldogság ,hogy nem egyedül. De Erről majd akkor. Meg van a lehetőségem gyászolni a jelent, még nem gondolok a jövőre bár a mai tettem is ezt szolgálja, íme jöjjön a Búcsú Beszéd (ismertebb/indián nevén : gondolat tömeg):

Könny áztatja a határt,

Térdre borul a Mindenség!

A lélek megszakadni látszik,

A Lemondás tonnái elsüllyesztik.

Kötelesség, bízás a Szent Akaratban

Erőnek erejével megtenni a következő Első Lépést.

Ha meghasadtam, éles fájdalom az első lélegzés:

nem tiszta, nem vígasztal, csak kell.

Az erény tudatra ébredt, csak a tudatlanság ragaszkodik még.

A Vakság,

A fény éget ,sötétben maradnék.

Mert nem bírom , széttép belülről.

Hogy jutok így újra haza?

Hogyan ébredek egyszer újra boldogan?

Mikor gondolhatok újra jót,nélküle?

Miért fog hiányzoni egy életen át? ...

Hát így, ezek a végletes kérdések kavarogtak a fejemben tegnap estébe hajlóan. Fájdogál, de bízni kell. Ő benne bízom, és talán magamban is. Most itt egy kis időszak, ha úgy tetszik gyász amikor megrendülhet a hitem és az akaratom. De tudom és érzem ,hogy ez is csak rövid időre szól. Tudom ,hogy újra talpra állok és azzal az akarással és lendülettel indulok tovább. Mostmár tudom ,hogy volt egy ember aki megrengetett,de nekem tovább kellett lépnem (következő első lépés). És bár szerelem meg hasonló csacsiságok, nem élek meg belőle. A két terv között csupán fél év eltérés van. Engem a céljaimhoz köt a hűség, de nem bánom,nem bánom....