Nem lettem kipihentebb...

Ez az utazás, hm megint a két véglet. Rá kellett jönnöm ,hogy vannak nálam sokkal elhagyatottabb emberek. Túl kellett esnem az önzőségemen és az önhitségemen. Másfelől nagyélmény volt gyerekkorom díszletei között mozogni,újra. Szép volt, tiszta,egyedi és egyszerű.Rég nem látott rokonok,rég nem gondolt emlékek. Fájtak is meg nem is.

Sajnosszerencsére haza kellett jönni. Mennyire szeretem ezt a helyet,megöleltem volna a Pest Megye táblát. És milyen buta vagyok,hogy tenyérdörzsölgetve várom azt az időt amikor ezt is elhagyom. Hiába ,az ismeretlen nagyonnagy úr!

Elolvastam egynéhány könyvet az ottlétem alatt. Fantasztikus volt egytől-egyig, igazi élmény!

És ,hogy mitől ez az elszontyolódás.? Még mindig nem estem egyik oldalra sem. Én nem tudom. Az ésszerűség már választott. Tegnap és azelőtt átéltem azt amiről eddig csak a tudathatárán volt valami fogalmam. Az Út kétfelé ágazott, és csak én tudom melyik irány mit jelent. választottam, balra mentem (mentesen minden politikai szélsőségtől),és tudom merre tartok.Csak az érzelem,na az kavarja a szart! Találkozunk,tegnap örültem neki, ma megint fáradt vagyok.Nem akarom ,hogy vissza térjen az életfáradtság.(jóreggelt! már itt van.)

A barátok. Köszönöm a bíztatást Jucu! Tudod ,hogyvanez: nyünyögök még egy kicsit,aztán majd elmúlik. Majd a munkába akarok belehalni :) Ez még a feküdjünk és sajnáljuk magunkat fázis. Sokat voltam a toppon, most össze kell szedni magam.

Not a crime...