Éjjel fél1kor mi mást is tehetnék, mint hogy nyöszörögjek? Persze felmerül az alvás lehetősége is ,de azt már kilőttem az előző tizenkettedik óránál (magyarán délben). Hazajöttem ,hogy visszaálljon a biológia órám,deh az már rég megszökött és nem áll vissza sehova. Tiltakozik! Meg én is. Csak én még nem tudom mi ellen (kristálytisztánegészenpontosan). Nem békülök ki! Nyomorult érzés.

Elvágyódásszintű hangulat. Nem Pécsre,nem sivatagba, nem bicajra nem nem nem nem! Nem született olyan hely a világra ami most megfelelő lenne nekem. Mindent tönkre teszek magam körül, kezdtem a kuplunggal...a többi már bent zajlott. Türelmetlenség. Elfogytak az igenek, pont mire hazaértem! Pedig nem nekik tartogattam a baromságaimat. De hamár így esett, hadd tombolja ki magát. Leszek majd hamukupac ha vége.

Ideje pihenni, hátha  maradt még a szemhéjam mögött valami vígasztaló. Hátha  tudják a neuronok ,hogy  mi kell nekem. Talán akad még valaki a soha nem látott végtelen mezőn, valaki aki nem csak a kérdéseket ismeri, valaki aki még nálam is jobban tudja mikor kell okosnak lenni. Talán ott van még a hely ami tűri ha rá hanyatlok, ha méltatlankodom is: ott elbírnak! A redőnyt szorosan leengedtem, ezért kell holnap tízig aludnom...sok idő kell ,hogy megtaláljam! nagyon sok...

milliódolláros fintor ül az arcomon