Anyu hazatérése, családérzés hazatérése...nekem van! Este pedig Adri (a tékozló ki szerelmétől elvakultan  elvakult tőlem).

Rászoktam a balettcipőre, még a végén nőies leszek...mi nem élünk meg? És még mit is: a macskánk elköltözött , 14 együtt töltött év után új otthonra talált, nem kandúr és már csak kéthetente jár haza. Hát ezért utálom a macskákat ésazokat a srácokat akik a macskákat szeretik. A kutyák nem félnek a tűztől, viszont akikkel soha nem lesz dolgom félnek a kutyáktól. Legalább már vannak kritériumok. Bezár a bazár? (utálom a közhelyeket, de a padláshelyeket azért kedvelem).

"Akkor kezdem el amikor más már befejezte"

Mindennek vége, minden olyannak ami fájhatna... nagyon érdekes érzés: olyan mintha még nem is lett volna. Nem köt le semmi, mert télleg nincs semmi. Sivatag! Donnie Darko személye fog rám ragadni és félek a gyógyszerektől, de nem a szertáraktól! Hiányzik a röplabda és a floorball. És az illata. Mindig az orrom után megyek, csukott szemmel még mindig jobb. Alvásban is.

Keserűt szőni jöttem ide? Törökmézet ettem az előbb. A méz hamar elfogy, az antibiotikum szinte soha, hát ez a sorrend? A világé?

Meg kell hatódni, utak ide és vissza. Ezt a sok egyhelyben állást. Csak akkor Istené az életünk ha neki adjuk! Erre rádöbbenhetnének már! Megszűnnének az eutanázia viták. ÉS a házasságtörések, a kapcsolattörések, a keszekusza utak a bepárásodott szélvédők. Hol lesz már a szégyenérzet?

Hogyan kerülnek a buborékok a pezsgőbe?