De a tévé akkor is a legjobb barátja...

Elveszett és  megtalált tárgyak esetében nagy nagy szerencsém van. Tegnap elhagytam a Dóritól kapott karperecet. Vagyis szegényem a pogóban maradt, nekünk Adriékkal menekülnünk kellett, mert bár csak egy 30y koncert volt ,Pesten ez is minimum egy haláleset... Mire észrevettem ,hogy eltűnt már be is sötétedett. Előre tolakodván a küzdőtér aljánál rá is találtam, az egész koncertet talp alól bírta végig. Eldeformálódottan és koszosan , de mégis egyben (megfogyva bár de törve nem!) ismét a kezemben volt! Nyugdíjaztam, többé már nem lesz csecsebecse kezecském éke, megkapja az érdemérmet, és kikerül a polcra...mostantól vigyázni kell rá!

Ez a szerelem, igen igen igen! Adri meg a mostanija... olyan cuncok...

Szóval a pesti tömeg, betalált valami Úriember, akit észre sem vettem. A lányok mondták ,hogy sürgős helyváltoztatásra van szükség, ezesetben ők mint testőrök kimenekítettek a tűzvonalból, mielőtt a kedves kliens keze végleg a hátamhoz gyógyult volna...phü

Mit is mondhatnék? tanulni kellene, még négy vizsga aztán jön a középszerű strandnapok ideje. Szegény kicsi hasizomkáim most kényszerpihenőn vannak,de így is fájdogál az élet... azonban (most akkor rajta vagy benne?) megvígasztal az itthoni legjobb barátom : écsbiók meg az enimelplanit :) szegényes tárház, vagy még sem? a hónapok ezen időszakában a világot leginkább csak nézni szabad, bár tegnap éltem is...