Értem. Nem őt hanem a rám vonatkozó részt. Hát. Vannak álmok amiket halálos bűn feladni, ha megmaradunk akkor, én is gyilkos lennék most. Nehéz sóhaj, mert ismeretlen és hosszú út ami még hátra van, nincs kizárva a hasonló vagy még nagyobb fájdalmak felbukkanása, de erőt meríthetek a rég leküzdött válságokból. Tulajdonképpen ezt is leküzdtem, hiszen van szép álmom , tervem, ok amiért újra hadakozhatok, és amiért felülkerekedhetek a hétköznapok kicsinyességein. Legyek bár naív, gyerekes vagy egyenesen nevetséges, akkor is mennem kell valamerre, és akkor is küzdenem kell valamiért. Persze tizennégyévesen olyan könnyű volt vakmerőnek, bátorságosan kitartónak lenni, de csak mert makulátlan és sebtelen voltam. De kellenek a sérülések, mindenre fel kell készülni,a tapasztalatok útján.

Ahogy látom ez egy jó nagy hátizsák...elég ezt cipelni, nem kell mellé még fájdalom,nem kell homok.

Jó lenne téged újra látni, csak látni ,hogy meg vagy , jól vagy. Látnom kell , hogy neked sikerült-e? Mert akkor nekem is fog. És ha nem akkor majd segítek és te is és alkalom adtán mindenért megfizetünk egymásnak,minden jó és rossz dologért. Szeretjük meg utáljuk is egymást,ahogy régen abban a viharos októberben. Csak tudnomk ell,hogy az én alagutam végén az vár rám, amire vágyok, amiért üldöznek és üldözök! Csak látnom kell , hogy nem hiába voltál lepke és nem hiába leszek lepke én is,van e még a fényen túl? És tényleg jó amikor elértél oda,ahol az álmaidat látod és éled! . Csak muszáj hinnem, tudod , mindenfelé...de főleg a magamszülte világba.