Ma el kellett hagynom  az Oroszlánbarlangot, és úgyamúgy az egész Fészket. PErsze persze nem örökre, de akkor is fájt, márcsak azért is mert ez szinte közel áll a hiábavalósághoz, aztán meg annyi harcolni való küzdelem vár, csak így a következő három napban... A tavalyi hasonlókat jobban bírtam, épp azért mert otthon voltam. De most egy idegen helyen vagyok, mg nem is aludtam itt... mindegy. elmúlik. elmúlik? múljon!

Az előrejelzések szerint nagy örömködés várható. Krúdy Gyula szerint, és én hiszek neki! Szóval elérkeztünk a teljes újrakezdéshez, tegnap valami felszakadt. Csillával pudingot főztünk,de nem tudom miből volt több cukorból vagy nevetésből? :D Aztán az éjszaka közepén találkoztam Tomival. A kocsiban beszélgettünk (a legújabb sokadikban, riding in cars with boys- a szerk.), és ott tizeneyóra környékén végre szavakba öntöttem a helyzetemet. Engem nem lepett meg,csak őt. De Istenem! Milyen jóvoltkimondani: Nincs senki! Ő nem hitte el, de én annál inkább. Nincs senki akit érinthetek,akit sirathatok,akitől rosszul érezném magam,akiért aggódnom kéne, vagy aki miatt aggódnom kéne magamért! Nincs is ennél könnyebb érzés! Beismertem végre, ezitt nem a kínpad...

Kész vagyok visszatérni...Pécsre is...

 Az órafelvétellel meglennénk, máris visszatérőben a dolgozókám, ismertebb nevén: lelkesedés! Leszámolok a szakadt alakokkal, egyben bukovári az ELTE, átlagkérdése volt meg egy hajszálé!

Akkorhát lássunk egy újabb kalandos félévet, karrierorientáltásgot el nem hagyni, kamera mindkét oldalára de mostmár télleg! És ennyi, köszönöm...felvétel jó. Ebédszüneeeet.

Az utolsó mára, aztán átadom magam az önfeledt szórakozásnak.

Adrival beszélgeténk valá az éterben... Miért? Miért nem akarok visszamenni Pécsre, avagy mitől olyan gyönyörűség most itthon? Előkerült a jó öreg téma. Az én legem, és persze a porszemnyi kudarcaim.Sajnálom de az a város csak akkor volt szép vagyis a legszebb amikor a miénk volt. Hiába próbáltam elhitetni hogy pótolható, hát nem az. Ezért viselkedtem olyan hülyén a többiekkel. Nem, félreértés ne essék én már nem akarom,hogy az legyen mint akkor. Én már újra várok,feljebb kerülök, demindezt itthon az Oroszlánbarlangban. Át kell kerülnöm. Nekem Pécs egyelőre kiégett. Nem adom fel a reményt, hogy találok egy méltó társat a mindennapjaimban, de egyelőre nem is nagyon van mit tenni, nem kell válogatni, nem kell tönkre menni.

Együtt élek a gyönyörű emlékeimmel, de most nincs itt az emlékezés ideje! Márpedig Pécsen mást se tennék. Egyelőre még marad ez a félév, aztán meglátjuk. Általában akkor jön a Svéd csavar amikor szentül hiszem, hogy tudom a tervezetet...

Ma statisztálisan elgyalogoltam a pulttól az asztalig, háromszor is...

no way back