Mivel nyúl voltam és végül itthon maradtam (hozzá tenném, egy becsületes és igazán hűséges nyúl)... megint elővettem azokat a filmeket amiket már túl rég óta rejtegetek a hordozható adattárolómon.

My Blueberry Nights - amikor megszereztem, napokig gondoltam rá, hogy megnézem. Aztán elfelejtettem - azt hiszem akkor is szerelmes voltam - és a filmnek észrevétlenül kellett tengődnie ezidáig. És azon kívül, hogy nem értem a saját hülye feledékenységemet, több más, sok mindenre érdemes gondolatot ébresztett bennem.

Olyan furán érzem magam. Azért fura, mert tulajdonképpen ez volt a szokványos érzület sok sok sok évig...aztán eltűnt és most visszajött megint. Minden olyan egyszerűnek tűnik és úgy amúgy elillant a fatalizmusom is. Már nem tudom pontosan, hogy mi lesz... És a "lehet bárhogy" érzés ahelyett, hogy megrémisztene, inkább újra megízesíti az életet.

Így ma inkább tornáztam, drámát írtam, zenét hallgattam és élveztem, hogy a gondolataim csak az enyémek. Majd megkérdezem, mi a viszonya a zenéhez...és mindent ami ezután jön, rá fogom az érdeklődő személyiségemre...