Háborúról és filmekről olvasok angolul, közben a világ legszebb férfija itt fekszik mellettem. Végre sikerült elaludnia, ami nem ment neki előző éjjel, nekem pedig egyre csak az jár a fejemben, hogy jön az elkerülhetetlen, és én három hétig fulladozni fogok nélküle. Rádadásul olyan három hét amiben nincs ideje a semmittevésnek. Ja és persze nem gondolok az augusztustól következő életre... valahogy így bénít meg a félelem.

Hát társfüggő lettem. Ő a heroinom, és neki pedig én. És én boldog függőségben lebegném végig ezt a századot amég a szufla engedi, bennem.

I feel so tired. Very exhausting to prove contiunally that I am not stupid. I need a pencil and some pure piece of papers. I need my dreams back, and my faith in impossible things. And I need him to apprichiate me more. It's not enough.

Not enough the "nearly anything". I am different, I'm selfish and hard-willed, I'm always right, and I can't take that when I am treated like a child...

És most fontosabb híreink következnek.

Múlthéten beadandókat körmöltem. Na ennek még mindig nincs vége. Sok a tennivaló, megérkezett az ösztöndíj, meg hasonlók. Háromnegyed egy van és nekem leragad a szemem. Az idő fos, sem nem esik sem nem süt. A tettek mezejére kell lépnem és jó helyre küldeni az emaileket. Nincs időm ide többet írni, most. Majd ha a szorongásaim okozta fuldoklásomon a Zsanett sem tud segíteni akkor visszajövök és kiírkálom magamból.