Például végig bogarásztam az Oscar jelöltek listáját.

Ma megint bútorokat tologattunk. Része vagyok egy igen érdekes és voltaképpen nem kevésbé veszélyes kísérletnek. Az ablakból lógást már tavaly kipróbáltam, ez most annál kicsit másabb.

Amúgy tudatilag télben rekedtem, pedig realizálnom kéne magamban, hogy a februárnak mindjárt vége és én kevésbé vagyok produktív. És többnyire láthatatlan a városon kívül élők számára - remélem pár hét múlva magam sem fogom érteni ezt a mondatot...Bezzeg akik a régióban vannak. Na ezt most hogy magyarázzam el? Olyanok témája vagyok akiket nem is ismerek. Igen ez rám vall. Meg az össze nem illő tőmondatok is.

Van egy olyan , hogy Such Great Heights, namost : mindig tériszonyom volt. Miért nem tudom ezt beismerni? Vagy. Miért nem tudom leküzdeni? Egyáltalán, miért megint nekem kell bármit is tenni? Mert amúgy nem kell. Ez a szívélyesség az agyamra megy. Összevissza hangolódok.

A Gondviselés kezébe és hevébe helyezett életem eddig sosem vett kellemetlen fordulatot...kivéve mikor...de nem róvom fel.

Manapság meggondolatlanságokból állok. Roppantul élvezem, akárcsak a költözködő ágyakat és egyéb bútorneműket. Üresjárataimban pedig igyekszem a vízfelszín felett maradni. Fura érzéseim vannak néha és farkaséhségben testesülnek meg. Amolyan gyökértelen lét felett érzett derű,unalom és aggodalom. Melyik széljárást kell követnem probléma és így tovább.

Olyan könnyed lett minden és csalóka. Persze én nem aggódom holmi virtuális képek miatt (nem a fenét nem). És elgondoltam az időt, amikor majd megintcsak öten megyünk felesezni. Úgyis az a megszokott állapot. Mert én vagyok mindenki gyereke...

Mégis...én próbálok, akarok hinni a mesékben...Különben honnan tudhatnám melyik széljárás a nekem való?