Hogy van az, hogy a világ két különböző féltekéről jövünk és mégis annyi a közös bennünk.

Rendesen soha nem is találkoztunk volna. Véletlenek sorozata. Meg az az infarktus közeli állapot amikor először láttam. Felismerés? Nem dobálóznék ekkora szavakkal... még. Minden itt van amit kívántam, kivéve Frodót de az perverz lenne... és a koliszobák kicsik.

Szóval minden itt van. Állapotok. Fokozatosság és rohamléptek. Képtelen vagyok felfogni, hogy mi jön, mi jöhet ezután? Halvány lila sincs... Lehet igaza van Dórinak és tényleg megbakkantam, lehet, hogy a hormonjaimnak van igaza és abba hagyhatnám a hazárdírozást meg a szerelembe esést a szerelemmel.

Merthogy mondtam, hogy nem akarok összeköltözni, aztán nem úgy lett. Meg már nem is úgy volt. Aztán azt is mondtam, na már nem is emlékszem, de a kijelentéseim között szerepelt az "én mindig szerelmes vagyok a szerelembe". Ami azért nem működik mert az újdonság varázsa csak bizonyos kor alatt érvényes. De a kor előrehaladtával elmaradnak a kések. Nem fáj, pedig néha szar a helyzet. Aztán rájöttem magamtól, hogy ő nem olyan gonosz, nem az. Mert az egész nem ugyanaz mint a régi dolgok. Ez valami hét emelettel feljebb lévő dolog. Nem tudom, hogy képes leszek visszatalálni a földre. Az, hogy nem akarok, már réges rég bizonyos.

Elértem egy bizonyos határt. Röhögő görcsöt kaptam a saját irományomtól...ezt még én sem gondolhatom komolyan... de persze mellé biggyesztem a salátát és dísznek a narancsot, hátha bekajálják.

Ez egy másfajta hazárdírozás. Két lehetőséged van: vagy véresen komolyan veszed és belehülyülsz, vagy lazán és sose látod hogy haladtál volna. Nem tudom melyik a jobb. Mindenesetre e hét végére be kell fejeznem, de jobb lenne a közepére.

A vicc az egészben az, hogy szerelmes vagyok ebbe a témába. És úgy mindenhogyan. Mert úgy estem szerelembe, hogy közben tényleg, a sorokon kívül is. Hogy a kedvenc jelenetem mostmár többet is jelent mint egy szoborcsoport és az a szép zene.... az volt az a hajnal amikor elkezdődött...minden.

És most kacagnom kell azon amit a Prológusban írok. És azon hogy találok embereket akik ezt komolyan veszik. És végsősoron úgyérzi majdnem jobban szeret mint a saját szemeit... de legalább szereti a filmemet, és érdekli a festészet, és kedvesen figyel ha róla beszélek...és megjegyzi.

Ez most a kedvenc életszakaszom. Amúgymeg roppant tudományosnak látszunk itt ezekkel a laptopokkal, de amég ő életeket ment a tézisével, én maximum csak könnyes szemeket a vicc osztaggal...bölcsészet:)