Jövőhét végével kezdetét veszi életemben az Ausztrál tél, most, hogy nálunk naposodik, én pedig formába kerültem a bikini szezonra, tehetem is el azokat a picike sortokat, a melbourne-i tél végére... vagyis nem egészen, ha beleszámítjuk a majdani Fidzsin töltött néhány napot.

 

De mielőtt még nekiindulok, hogy belakjam az új kontinenst, mulatunk egyet a PENen. Így szokás ez minálunk.

 

Amúgy meg roppant élelmes módon, fillérekből megteszem az Eu-Au távolságot, és a májust már ott töltöm...phü, megint Kozmopolita lehetek... nem mellesleg ki pihegem az elmúlt hetek, hat munkanapos 12 órás siftjeit is.

 

Amúgy meg egy pillanatra álljunk meg és adózzunk egy perc néma csenddel az elmúlt időnek, mely kicsit sem mondható zökkenőmentesnek, ám most, hogy elmúlt inkább tűnik valótlannak mint fájdalmasnak vagy feleslegesnek.

Amúgy pedig fáj az a része, hogy én megyek és minden más marad, és kitudja mikor jövök, és bár fizikai jelenlétem nem jelent segítségnet az itthoniaknak, mégis úgy érzem, hogy a skypeon keresztüli családiélet során, kicsúszik kezemből a kontroll és az eddig nem aktivált vigyázó szerepe. Amúgy meg empatikusságom szarsága, hogy rossz nekem amit tudok, hogy most mit éreznek itthon. Remélem legalább tesó hazajön bepótolni a gyerek-űrt.

 

Én pedig mostantól kezdve, rááldozok két-három évet, hogy a csúcsra jussak. Asszem Melbourne-nél jobb helyet keresve se találhattam volna...