Az ominózus nap...és én arra ébredtem ,hogy egyedül vagyok és fázok! Belülről...annyira testvéri ez az érzés hogy el is felejtettem milyen a nem ilyen... Tudom,tudom hogy nehéz eset vagyok,dehát ennyire muszáj volt a tegnapi? Annyira bíztam benne,hogy ő más lesz! Azt hiszem ő is félúton gondolta meg magát,dehát sajnálom ennél többet nem tudok nyújtani...

Úgyhogy most megint visszajött az a szorongató érzés,ami azt hiszem pont neki köszönhetően tünt el...hello,hello reménytelenség,nem mondom hogy hiányoztál! Még várnod kellett volna, ugy érzem teljesen más dolgokat kellett volna most megélnem és nem a szokásos históriát!!!!

Nem mondja hogy csütörtökön találkozunk,ha igen akkor ott fog várni,ha nem...hát menjek...Azthiszem most megint jóideig egyedül fogok hévezni reggelenként,dehát örüljünk annak hogy ami volt az megtörtént, én mosom kezeimet hiszen nem én akartam így! Így már nincs mire (mit) várni,, ha így alakult hát ez van! Majd jön valaki,vagy nem...

Én megyek,aki lemarad,itt marad!!!