Még mindig semmi.

Csak próbálom őrizni a játékosságot. A napok jönnek-mennek és én levegőt veszek. Nem találok semmi újat, nincs is rá szükség! Nyárias küllem, őszies kedv! Csak a játékosságra való törekvés foglalhat le, hogy ne gondoljak másokra, rá se! A felesleges dolgok elhalmozzák az embert,végül belefulladhat. Nekem most kevés van,kellenének. Ígyhát a napjaim eltelnek mielőtt észrevenném ,hogy már ébren vagyok! Álomhatás amég nem jön a kéz hogy kirántson. Megráznak és vizesen ébredsz, néha sírva. És nem tudod eldönteni ,hogy az elveszett álmot gyászolod e vagy hogy megint a valóság kardjába dőltél. Mindkettő fáj, a megkopott ember már nem nézi melyik fájdalmat érzi,csak tovább húz. Hordja a neki megszabott málhát. Miért akarnék hát kiúszni ebből a homályból? Mikor tulajdonképpen a legfájdalmasabb dolog a semmi. Nem jön bíztatás,ösztökélés sehonnan. Jönnek lagymatag érzelmek, anyagok melyek csak mosolyogtatnak! De az érzelmi inga nem leng túl a középszerűn. A csúcsrajárók mélyen kezdik és még utána is van ,hogy vissza zuhannak. Küzdj! egyenlő az élj! felszólítással. Örülnöm kéne ,hogy most fegyverszünet van...

Csak a hiány, az örök elégedetlenség, a közelebbre vágyás ezek piszkálnak. Nem találkozom emberrel, akkor hova menjek?Ködös,romantikus, gondolkodtató, szerethető ilyen ez a bejegyzés...Nincs semmi,de ha már erről is írok akkor tudom ,hogy ismerem...nekem innen már csak pár lépés megszeretni.