Én már semmin meg nem lepődöm. Éreztem ,hogyez lesz. Már van olyan ember akinek a szavára jó hosszú ideig nem fogok adni, pedig én mindenkit meghallgatok! A jó hír: van egy kilencedikes irodalom könyvem. Személyiségem ezzel nem haladt előrébb,mert semmilyen visszajelzést sem kapok,ígyhát stagnál. Na de nemis olyan nagy baj ez.

Ideje ismét határokat felhúzni. Vannak emberek, akiknek a puszta jelenléte mérgez. Most hogy már semmi nem köt ,muszáj leválni...kell,hogy érezzem ,hogy nem kell! mint barátnő, egyszerűen nem. Valamit nem csinál őszintén,és ezért érzem fojtogatónak. Talán a múlt, talán a jelen, és az elképzelt jövő, az hogy már harmadszorra kell vert hadtként visszavonulnom,csakhogy másnak jobb legyen...Nem kell szurkálni.

Olyan sok érzelem kavarog bennem,hogy a nagy tumultusban a kedvesebbek alulmaradtak. Morgás, na az van...És lövésem sincs, hogy miért...azon kivül amiért.De nem baj,nem baj. Ébredünk majd szebb reggelre és akkor jobb lesz!