Há' mos' mit monnyak? Ellentétes érzelmek napja volt a tegnapi, de lényeg a lényeg: heppi az end! Most így akkor közös szekér, egyforma hámok, együtt ügetés... szemléltetem a bennem lezajló képi gondolatokat. Szóval, kaptam egy verset, olyat ami nekem és miattam íródott. Ilyen még nem volt, (szenzáció : kiabálná az újságos kisgyerek) .

Állapot: lenni végtelenül jó kedvű,körmöt rágni a francia miatt és érezni hogy tudni repülni (megtüzdelve jónéhány lennivel- aki érti,csak annak szól). Másképp meg falbontás van,. Rémesen gyorsan birok várat építeni magam köré ha a helyzet úgy kívánja. Vélt vagy valós sérelem nekem tök mindegy, a vadiúj páncél meg van. Hogy meddig marad azt nem tudhatom, nem akarok fölényre törni. Azt akarom amit ő is, a mát! Meg hogy ne legyen több magánykodás itt! Főleg ne akkor ha egyikünk sem akarja.

Így történt, hogy hosszú hosszú idő után és annak ellenére ,hogy nekem nem való normális kapcsolat, akadt egy! Éppen az a fajta amire már réges rég szükségem volt ,de nem akartam beismerni. Így már nincs más hátra mint előre, élni a kapott helyzettel,a teljesített kéréssel. És tudni őt hiányolni, örülni, fésülni, és magamhoz képest szeretni....