A hűtlen, még egy fejezet... Ezek a reggelek, számszerint a legutolsó, a hatalmas meglepetés...Elhívott és én beleegyeztem! Pedig nem vagyok egyedül! tudom ,tudom hogy követ érdemlek,de nem tehetek róla,még mindig hiányzik ! Ő csak részben törte meg az átkot, ahhoz hogy teljesen megnyugodjak ezt kell befejezni! Ha meg kapom amit akarok kiegyezek a sorssal is! És örökre le tudok mondnai a Krisztiánról... Végülis ő, Szép az aki sokat dobott a felejtés súlyán...Akarva akaratlanul, és mivel tudja hogy bántottak, kétszer is meggondolja hogy közeledik e vagy sem...És most lépett! Francia filmnapok!

Bár Szépről beszélünk! Megérzésem azt súgja hogy örüljek az invitációnak,de ne várjam hogy felhívjon...mert nem fog! Mégis pislákol a remény ,hogy talán ,talán tévedek... nem tudom

Sírfelirat: Voltam, mert lettem, untam, hát mentem...          ezt találtam...itt.

A hűtlen, újabb fejezet... Ezek a reggelek,de csak délig gondolkodok rajtuk,mert egyre többször veszi át a helyét egy egyre fontosabbnak tűnő másik gondolat,ami persze szorosabban köthető hozzám,és nap végére már azon kapom magam hogy csak arra várok hogy találkozzunk, De... Miért támad meg az az érzés, hogy én kevésbé neki mint ő nekem? de csak néha és csak elváláskor...és egy másik ösztökélő erő, hogy közelebb,még közelebb törleszkedni hozzá! Már a szusszanata sem zavar, nem bosszant ha beleszusszant a levegővételembe...ez mi? egy hónap alatt engedtem neki mindezt, és visszagondolva nem siettem el a dolgot,dehogyis! Csak egy szó visszhangzik a fejemben: örülök! örülök ,hogy ő itt van nekem, hogy így történt ahogy! Örülök hogy van egy anyja akinek a véleménye miatt aggódnom kell ,és néha napján jót viccelődök vele kapcsolatban ,és Ő velem nevet! Őrülök hogy fáklyázás közben találkoztunk, mert tudom hogy szereti a fáklyákat! És örülök hogy ez az egész körül vesz, és nem fúj a szél...