A tegnap este végül katasztrófába fulladt, már rég nem vitáztam ilyen jót, és a vita rejtetten persze de megint rólam szólt,magamnak. Be kell ismernem,hogy kezdem megismerni magam kivülről...éremkétoldala blábláblá... Hát ilyen vagyok sújtva az univerzum magányával és hitetlenségével ,mert a tegnapi acsarkodásban én nem tudtam elhinni hogy x és y kapcsolata még/már/most/vagy valaha a tiszta akarom mondani színtiszta szerelemről szól...persze a fogalomtévesztés adott, tisztelet nem egyenlő szerelem de én azért nem tudnám nélkülözni egyiket se ha már olyan dolgokkal dobálózok,hogy életem végéig. Én csak annyit kértem ,hogy x nelegyen jelen mikor mi y-ok bulizunk, de y gyengusz nem bírta ki... Az árulás érzése a levegőben keringett, nem engem nem is másik xet, hanem egyszerűen az elveimet vagyis nem az elv erős szó rá, ezek ilyen törvényszökevények, én kreáltam őket és tegnap aláásták... Ezért némán eltűrve, csak annyit mondtam magamban: sose lesztek fontosabbak egy filmnél! És hazajöttem megnézni A Rettegés házát az HBO-n.

Hazafelé úton persze átkoztam magam amiért nem volt nálam írószerszám hiszen dühben viharzik az elme, micsoda mondatfoszlányok, tudtam ,hogy mára elfelejtem... Hát így vagyok én egyedül, kezdek rájönni,hogy ez nem is bánt, csak épp a sorba vágyásom miatt aggódtam ... hiszen nézzek körbe: ha történetek kellenek az ilyen y-os összejöveteleken valahogy mindig úgy adódik ,hogy nekem aztán akad, néha nem is egy. Van miről beszélnem,és néha csak miattuk vágyom arra ,hogy arról beszélhessek egyszer amiről ők is...nem akarom belelovallni magam a lenézésükbe, sohasoha, mert a barátaim, máshogy élnek ugyan és mostmár látom ,hogy máshogyis gondolkodnak de az enyéim...Viszont nincs hatalmam beleláttatni őket a saját forgatagomba, mert ők a homok alatt vannak én meg legrosszabb esetben is a homok felett a sivatagban... érzelmi értelmi mélységek ,nem tudom ez kicsit súlyos lenne...ők másfelé irányulnak és én is...ráadásul nekem plusz jó ,hogy tudok valamit amit ők nem, és az nekem már többet ér mindennél és majdnem mindenkinél (first come first, is it right dear?). És ezzel a csodával kapok némi erőt,hogy elnézően mosolyogjak felettük, épp csak tegnap volt kedvem anyaoroszlánnak lenni és védeni az én kis elvkölykeimet...de rájöttem ,hogy épp miattuk vagyok ilyen, örökké védekező morgolódó...magasra tettem a lécet és hiába akarom ésszel megfeleltetni nekik az egyes jövő-menő embereket, lelkisémám nem engedi őket, mert olyan viselkedésre sarkall amit nem díjaz senki (olyan esetben amikor az egyén nem megfelelő) és ez nem tudatos,de rájöttem ,hogy magamat ölném meg vele ha ki akaranám írtani....

Hát ennyit a párkapcsolatokból,sajnos ez a bejegyzés csúfos árnyéka csupán a tegnapi gondolatoknak, de hűen tükrözik a maiakat...