Felejthető este... hazafelé letapostam a mohákat, így mohányival lettem magasabb. A csillagokat néztem,és azon gondoltkodtam, ők vajon látnak engem? Végig trappoltam a hangos aszfalt lemezeken, nem érdekelt ,hogy zajt csap. Most az egyszer dörömbölt a léptem. Nagyon nyűgös voltam ma este,ide menjünk oda menjünk. hisztiztem mint egy kis gyerek. Holnap vagyis ma pedig beszélnem kell állványról. Jelen pillanatban csak halvány képzeteim vannak az eseményt illetően. Nekem akinek mindig van határozott elképzelése.

A zöld neon fény alatt a legegyedebbül eszegettem meg a hamburgeremet, levegőre volt szükségem mert lent fojtogatott a mindenféle mesterséges légnem. Alakok jöttek-mentek, végig mértek, volt aki mosolygott én meg fapofával ettem az előzőekben vita által kiérdemet hambit (- nem nem kínálhatsz meg sajtburgerrel, amikor hamburgert kértem- mondtam a legrosszindulatúbb arckifejezésemmel rózsaszín fölsőben, kockás nyakkendővel), egy angol srác mosolyogva mért végig amég a szendvicsemért küzdöttem.

Végül ráuntam az egészre, megállapítottam ,hogy nincs sok értelme maradni, így elindultam haza. Az LGT a fülembe sírta : "az vagy nekem mint csendnek a szó..." én meg csak maflán hallgattam és azon gondolkodtam ,hogyan fogom ezt angolul mondani. Mondeni és kérdezni, ezek a legfontosabbak rám nézve, és ne érdekeljen többé a kis híd melyen álltunk ,és a képek amik rólunk odavesztek. Nincs istálló, nem fogad be senki, ridegtartásban kell élni. Meg van a maga szépsége, például mindig látni az eget, mindig közel kerül hozzád valaki,mindig sok a lehetőség. DE ha fúj a szél,nincs menekvés.

Az én sivatagom. Hát itt vagyok, ide nem jön hideg szél,ide nem jön semmi. De nem rossz a minden nélkül.Talán kinövöm talán nem. Betintázva készségesen vállalom mindkettőt, de most lemondok a korán kelésről. Van mire gondolni álmatlan éjszakákon,van mit mesélni az otthoniaknak, nincs mit érezni ha egyszer homok vesz körül, nincs mit tenni ha az ember lánya ide kényszerül.