Najó. Akkor most: elég volt! Nem sunnyogva hanem hirtelen és mostantól...így volt vége. Ha semmi legyen semmi igazán! Ezentúl ha félek, nem indulok haza egyedül, vagy nem alszom ott, vagy épp ott alszom. mindegy.

A vasárnap esték: miben is higyjek? szerelem: manapság giccsbe hajlik, számomra egy rózsaszín lufi nem illik a sivatagomba. nincs még itt az ideje, a juliaregényeknek meg már leáldozott! Az enyém jóízléssel íratik! Aztán: mesék - az örök menekülő út, mindegy hogy a gyűrűt viszik vagy varázspálcával hadonásznak, majdnem húszéve ,hogy engem meghatnak!Lassan felépül a saját díszletem. Hiszek még valamiféle makettben ami jön ha majd nagy leszek. Amit mindig megtörök és megragasztok, így lesz életté az életem. Ha már családanyaként végiglovagolom a 66ost. Mert ha úgy élem meg ahogy most elképzeltem: hát megéltem minden boldogat amit valaha is álmodtam és a világ leg-emberekén szórnak majd szét , a romantika kedvéért mondjuk a Grand Canyonban.

Úgy tűnik , tisztán látom az elejét meg a végét. A közepe az igazi térdremgegés : hogyan jutok Aból Bbe, főleg ha nincs több C kivéve egyet.CANADA remélem nem véletlenül hordozza magában a can szócskát. Belém vésték: I can...Maradjon ez vígasztalásul a nagynagy bizonytalanságban.

A legfontosabb hiszek kérdést meg már megvitattam. Felesleges a többi tárgyalás, a kételyeket köszönjük meg a történetben a Rossz Srácnak. Éppen csak akkora kerítéseket építek amik megvédenek, és úgy ,hogy belülről nyithatóak legyen. Nahh. Hiszen volt már rosszabb, és biztos lesz még jobb-