Mely utat mutatott zűrös kora-tizenéves koromban... néha még most is... szomorú. ÉN meg ártatlan.

Kezdve azzal , hogy az én kisérleti konyhám a punnyadt dinnye fagyasztásából áll (na meg is nézem), továbbá a négyórás műszak mely után kijelentettem ,hogy engem  le kell százalékolni , egész egyszerűen mondhatom : az életem leegyszerűsödött és elártatlanodott! Olyannyira ,hogy szombaton Megint Balatonra megyek, Megint anyuékkal satöbbi...ez a megint csak addig áll fent amég nem jön a megmentő és nem ment meg ettől. A kutya beoltatása és az általános iskolai barátokkal való lógás nem nevezhető méltó életélésnek mégis a barátok a színfoltok yeah. A dinnyefagyasztás és a sorozat nézés sem az igazi, ne is beszéljünk a vezetésről mely kitölti minden extrémsportra szánt helyet az életemben yeah2. Punnyadok mint a dinnye mely a fagyasztó fogságában rostokol, nem születtem szakácsnak. Rosszul viselem a meleget, pedig öt éve még milyen egyszerű volt.

Persze ha elfog az érzelmi félóra , könnyezhetnék a gyönyörű Petin aki most nem is tudom  hol van. Vagy a sok egyéb rövidebb hosszabb akármi mely zátonyrahorgony lett mind. De mint mondtam a kormánykerék és a nagyfeszültség (pesti forgalom) felemészti minden gyöngykönnyem, a többi pedig már már nevetséges. Ha még majd egy gumibabát is szájon át kell lélegeztetnem, teljes lesz az öröm,.

Még mindig nem mondtam el neki , hogy miután elment pont miatta rasztáztattam be a hajam. Látta a változást de nem értette, és én sem.  Az első igazi fájdalmat eképp kell ünnepelni és én megadtam a módját. Annál jobban ne fájjon semmi, miért is kezeltem én azt olyan könnyen? (fejcsóvál) mindegyis, mostmár talán nem is lenne értelme elmondani...