Nekem ilyenem van. Erre kellett rájönnöm. Hatásos volt az EÜ oktatás.

Amúgy meg nem panaszkodhatok, nem fenyeget semmi. De én valahogy mégis ezt szomjazom, ki-ki cipeli a maga üres kulacsát. Nos nekem valahogy ez jutott, ezt kell megtölteni , hogy mindennap elinduljak belőle/vele. Talapzat: bár nem lennék sose statikus, mégis jó ha van. Nincs minősége: ha igazi és nem képzelt akkor vagy van vagy nincs.

Nem létezik rossz vagy jó biztonság.

Az enyém sok területre kiterjed, sokszor érzem: vigyázva vagyok. De vágyakozhatok az után ami már az enyém, van aki szerint ez a boldogság. Több téren teljesítő mentőszolgálat áll készen , szinte természetes a jelenlétük, van hogy mégis hibáznak, későn érnek helyszínt vagy rosszul kezelik a balesetet, olyankor kicsit szomjan halok. De akkor is vigyázva vagyok, és ez bíztató.

Akárhova , akárkibe költözzék ez az állomás , örökké félni fogok ha egyszer elhagy. Ez a biztonságszomj.

Mert nem tudhatod, nem tudhatom hol vagy mikor ér véget. Félek a becsapottságtól,a térszerkezet sérülékenységétől, a tőlem való függetlenségétől, a tőle való függésemtől.