Alapvetően nem a tanulással van a baj. Tanulok már vagy tizenkét éve -klasszikus értelemben. Mostmeg itt a kérdés : mit akarok? Szörnyű ,hogy csak én érzem sürgetőnek. A terv már megvolt réges-régen, de kilöktek a világba. Világokba. Sokfélét ismerek. Büszke vagyok rá, és meg is rémít. Mostanra kicsit őzike lelkű lettem, még a zacskócsörgéstől is megijedek. Hát a perspektívák kiválasztásától.

Szóval a terv készen volt. És közbe jött húsz másik, melyek szolgálják ugyan a Nagy Ötletet de időben nem kedveznek. Nem is az a lényeg ,hogy mit kezdek magammal, hanem hogy mit kezdek minden mással ami nem én vagyok. Vagyis ha jól látom az itt a baj ,hogy félek nem rajtam múlik. Hova ez a nagy aggódás? Aggódó típus vagyok, szorongó. Hajlam ez is. És mostanság túlárad. Az ember az egyetemen általában megnyugszik, mert sínen van. Én pedig most vadulok meg. Hogy a türelem elfogyott az nem kérdés, de hogy a tisztánlátást is bedobozolták?...

Nem akarok azzal foglalatoskodni ,hogy a beszűkülés ellen küzdök, vagyis hamár küzdök akkor legyen annak más haszna is. Régen kérdés nélkül bevállaltam új helyeket, utakat mégha tartós egyedülléttel is járt volna. Volt kalandvágy. Mára pedig maradt a vágy a kalandvágy után. És ez még csak húsz év, mi lesz a többi hatvannal? még huszat eltölteni kéztördeléssel... ó dehogy. Csak így várni a megváltó tavaszt olyan semmitmondó. Nem vall a régikorok lányára aki bennem lakott (?) Lehet ,hogy ő is elkallódott a költözésnél. Furcsa félelmek ezek. Gyakran gondolok pszichológusokra vagy szanatóriumra.

Szerencsére kaptam egy határidő naplót. Egy kicsi jelentéktelent. Beleolvad a környezetébe, és nincs benne semmi ingerkeltő. Mégis, kiélhetem rajta a spekulációs rohamaimat, lehet bele adminisztrálni és vannak benne dátumok is. Névnapokat nem is említem, jövőre talán más lesz :)

Nagymértékű kettősség (inkább többesség ) van most itt...