Nagy össze-visszaságban...
Szenes klub hangulatom támadt a minap, midőn egy flitteres orvosis buliban találtam magam. A flittereket és a tiszta levegőt leszámítva, ja és persze azt, hogy nem volt ott sem a Kati sem a Vivi, tényleg olyan volt... és olyan jó volt. A nagy osloi kórházban tartották, és ismerve viselt dolgaimat a kedves szomszéd útbaigazított, merre van a pathológia ha esetleg be akarnék lógni és merre az ambulancia ha már megint elbénáznék valamit...
Amúgy már nem számolom hanyadik dimenzióba zuhanok épp...
Tegnap megint Narniában jártam. Andrew Adamson a haját tépte volna ha látja azt ami én láttam. Igazi élő fenyőfák hótól roskadozva... ezek között vezetett a szánkó út lefelé, néhol 220 km/órás sebességgel. Azt hiszem én szánkózásra születtem, minden ment elsőre, mint a karikacsapás és végül megúsztam törött csontok és nélkül.
Mostanában megint sokat gondolok kiskori magamra, és az akkori gondolataimra. Akkor még voltak igényeim :) Amúgy ahogy ismerem magam valószínűleg a legjárhatatlanabb és legrosszabb úton indulok el, és megint ugyanaz lesz a film vége. A kérdés pedig nem más mint és talán ez életem kérdése: hogyan maradjak hű önmagamhoz?
Na hogy épp melyik út, a jó fene se tudja. A sok világszomjas embertől megszomjaztam én is. Látnom kell még ezer dolgot mielőtt hazafelé vezetne az utam.
