Névnap. A huszonegyedik.

Az én hidam porig égett. Csak az enyém.

És mire megtörténik, már rég messzejárok és nem emlékszem a cukormáz ízére, a hó színére, a hajnal illatára és a bejárt magasságokra. Ma pedig tagadhatatlanul elindultam egy olyan úton mely a határaimhoz vezet majd...a fizikai határaimhoz. Lelkiszegénységben lássuk meddig tudok eljutni, pláne ha ilyenformán utálom magam.

Írnom kell újra. Rengeteget. Most hogy a laptopom újra az enyém, tele írom a betegségekkel. Annak idején a sivataggal fordultam magam ellen. Fordítottak, magam ellen. A sivatag talán megelevenedik, talán nem. Nem én vagyok felkészületlen... Az én hidam nincs már. És én úgy úúútálok  a járt úton járni...