vannak olyanok, hogy sebek. Gyógyulnak is meg nem is. De inkább igen... viszont vannak olyan lehetetlen lények mint én, akik miatt még sem, mert tépkedik őket. Szépen megfogom a csücskénél és húzom amég vérzik és ég és fáj... és nem lesz jobb sem nekem, sem neki. Ahelyett, hogy hagynám ott az egészet, hadd gyógyuljon és aztán később jólesően viszkessen, aztán már csak röhögjek a varr színén... nem!

Valamivel kevesebb mint egy éve, újra meg újra tépkedem, hadd fájjon csak, hadd ne felejtsük el és hadd legyünk már boldogtalanok, mind a ketten. Ennyire hülye lettem én tavaly február óta. Már szaksegítség sem kell, ugyanis felállítottam a korképet minden oldalról... Mindenki itt van velünk, itt él ebben a kapcsolatban. Nézik a mindennapjainkat az ágy széléről.

Most hogy pedig szerződést kötök az ördöggel, talán már nem is lesz időm vendégül látni a kísérteteimet, és mire elrepülnek, remélhetőleg én is elrepülök...a melegebb éghajlatra.