"Hát megérkeztél a vándor-cirkuszba, komám!" - gondoltam, mikor a második Viktoriánus házat vettük szemügyre belülről. Rajtam kívül álló okok miatt, esetlegesen deportáltatik a kis Unit három tagja, plusz egyfő, egy akkora házba, melyben napokig mászkálhatsz anélkül, hogy összefutnál bárkivel.

Hiába mégiscsak európai vagyok, de leginkább magyar, aki volt már zsúfolásig másik öttel két és fél szobában, de tudja és megszokta, hogy a legmesszebb lévő vécé sincs távolabb hat lépésnél.

Ura-e vagyok az életemnek? E pillanatban nem így érzem. Hátha majd a millió négyzetmétert nyalom fel a vacsora után. Sóhaj. De jól esne egykét könnyű kacaj Katival és Vivivel... amolyan tanulmányok, hogyan szakadt ránk az élet, így hirtelen. Avagy, amikor egyáltalán nincs a kezünkben a kormány.

Más

Nem adtam még nevet a biciklimnek. De azt hiszem itt a pillanat, jön is. Jedi lesz a neve.

Most pedig visszatérhetek a költözés lehetősége felett érzett kiakadásomhoz. Lehet, hogy életemben először pro és kontra érv listát fogok írni. Na nem mintha bármi beleszólásom lehetne a végeredménybe, azon kívül hogy az időközben 30 kilóra gyarapodott ingóságomat felpakolom Jedire és elegánsan elköltözöm (megint)! Bár úgy vélem ilyen radikális lépésekre még a neurózisom sem tud rávenni. (És most nagyon szeretnék egy párnába sikítani). AMúgy meg minek a kert, ha úgy sem lehet kutyám?

Még egy hét és kezdődik a suli...de jót fog az tenni nekem.