Nahh. Igazából nem vendégek voltak. Vagyis nem azok a vendégek... Rég nem látott ismerősök toppantak be váratlanul. Merthogy most épp Magyarországon vannak...hát nem csodálatos? egyébként tényleg jó volt találkozni velük,harsány emberek, felszabadítólag hatnak a szégyenlős természetemre.
Bogyó megint nálunk van:)
Igazából most tök jó a kedvem. Szerencsésnek érzem magam ,legalábbis próbálom ameddig tehetem hiszen már 22.-e van... csak négy nap és kijönnek a ponthatárok.És nem hagy nyugodni a Filmművészeti ahol kiirták a pontjaimat annak ellenére ,hogy nem jutottam a tovább. Lehet hogy oda is el kellett volna küldenem az érettségimet...hátha mégis. De nem küldtem el, és most már no apologise. Semmi gond,összetesszük két kezünket és erősen könyörgünk hogy a szabadbölcsészet összejöjjön. Még azt se bánom ha csak Pécsre....
Másik: rájöttem ,hogy nem élhetek úgy ,hogy mindig arra törekedjek ,hogy helyre hozzam a törött dolgokat. Nem szabad elhinnem ,hogy nem léphetek tovább ,ha nem teszem rendbe a életem kisiklott részeit. Halálomig üldözhetném a hibáim okait,csak azért hogy azok elhigyjék én nem az vagyok akinek képzelnek,vagy ilyesmi. A csalódások megtörténnek, néha esélyt kapunk a javításra, néha pedig nem. Egyébúton kár hajszolni őket! Sose jutnék előrébb. Most ha egyetemre kerülök újrakezdést kapok, tiszta lapot! Ez már egy olyan szakasz az életemben ami közel van a finishhez, mármint az általam képzelt célhoz...semmi gond! nem vagyok ideges! Csak lépjek kettőről háromra, és igyekszem nem elcseszni.
A fájós gyökerekről meg csak annyit, hogy mostmár egy-kettő valóban helyre hozhatatlan... El kell temetni...hinni kell a szebb jövőben...Tudom ,hogy az elszenvedett dolgokért utolér majd a kárpótlás. Ott ahol a legjobban számítottál vagy épp nem számítottál rá!