De most bizony nekülök és összehozok egy normális bejegyzést!

A kedvem sokrétű. Tegnap gyász hangulatban kullogtam haza,éjszaka , ittasan. Jó hintáztam is egy kicsit,meg megengedtem magamnak néhány könnyet. Tulcsordult! Magamat hibáztatom,hogy mást ne kelljen. Szégyenfolt, mondhatnám. Nem az fájt, hogy neki már nem kellek,hanem ,hogy megint ebben a sablonban élek.Persze túléltem már a fájdalmakfájdalmát!Nem jöhet újabb,vagy grandiózusabb,ezek mind bénák,az októberem pedig egyedülálló. az utolsó kontárbarom még a kisújjáig sem ér fel. Fájdalmam új formát öltött, szobrot állítok neki lelkem főterére, mert ő megérdemli.Viszont a tegnapi nem érdemel semmit, még azt se ,hogy bántani akarjam.

Ezzel szemben meg egészen jókedvem van. Egy amerikai filmtöri óra és a holnapi hazaút gondolata gyönyört ébreszt a csökött kis örülőkémben. MEgszerettem a mostani helyem, szép utcák vezetnek hazáig. Pénteken pedig esélyt kapok bizonyítani, és bekerülni valami nagyba!Azt hiszem itt az ideje az én kutyavásáromnak!

A heteket években élem, a hónapok pedig akár a századok, el lehet veszni bennük,vagy épp bújni mint egy jó filmben,vagy könyvben. A kortársakat pedig mi fogjuk kioktatni a horrorfilmekről. Pompázatos, érzem már hogy megtanulom mivégre is lettem ide!

Most pedig maradék erővel felnyalom az előszobát és a fürdőt, hogy kéthétig ne is kelljen, íme takarítok!