Vagyis ideje bepakolni, egy vagy két hét, magam sem számolom már. Csak az állomásig nehéz, aztán csacsi a csajszikkal: máris jobb! Fél11re a célállomáson,sötétvan.

Az utolsó lélegzet visszafojtás az utolsó sikoly előtt. (jé ez nem is sikoly, ez olyan , amikor nehéz valamit elengedni). ?Mi fog történni? Léééélegzetvisszafojtva várom. Mit kell elfelejteni? Akármit is, könnyű mert eltűnt az összes kép. Az emlékek emlékének halovány sziluettje, melyet ott felejtettünk egykét közösen látott filmben, egykét elfelejtett nyálfoltban, egykét biztonságérzetpercben. Mellkason szuszogás,leizzadás,Kertváros. nincstöbbé. Akkor mégegyszer: mi lesz? Ki tudna ígéretet tenni? Nekem nemszabad!Furcsa-e, hogy eképp írok? Nem. Megszabadulok a bőröndjeimtől. muszáj.

Ugyanolyan  muszáj mint előszedni a másik bőröndöt amibe belekerülnek a ruháim, ez a két hetem, és a nagy nagy nagy filmpakkom! A többi nem rajtam múlik. Pilleszerű csatangolásba kezdek, még vadászni sem kell rám.