A balhátsó, ragaszkodónak bizonyult. Egy órán keresztül tépték, cibálták míg végül elszakadt a melegágyától. Én három injekcióval sem repültem, ezzel szemben olyan szájmozgást produkáltam mint a hároméves siheder lovak mikor először tesznek zablát a szájukba.

A beavatkozás csúcspontja az a fájdalom volt amit egy eltévedt fúró okozott nem messze a célpontjától. Csak két könnycsepp jobb és baloldalról, utána az enyhítő érzéstelenítés mindent megoldott. Aggódni már csak akkor aggódtam legközelebb mikoris vércseppeket véltem felfedezni a doktor szemüvegén, az ingjén és a lámpán. -Harapjon rá! Most beszélhet... gyors körbenézés: - Az csak nem vér? - mutatok a világító eszközre a fejem fölé.  - Az meglehet - mondja lehelletnyi derűvel az orvos. Akármennyit fixíroztam , nem tudtam eldönteni , hogy melyik szent pillanatban kerülhetett oda. Az én védő felszerelésem makulátlan maradt.

-Ne harapjon az ujjamra, nyissa felém a száját! - pedig rém ijesztő az a fúró... De végül is lekerült a szájpecek, én meg törlőpamaccsal a harapásom között kitántorogtam apuhoz, ahol hős lettem a doki szerint.

Itthon azért már igencsak kellemetlen volt, a csodaszer hatása elkopott  én meg hülyétkaptam. Vígasztalásul a két algo meg egy hizé film és a jég Powerpuff törcsibe csavarba. Háromóra múlva tértem magamhoz. Beszédkészség nulla, höripofi egy a baloldalon, valamint egy horror és egy majdnem háromnegyed dráma...A ma esti parti elmarad, és más minden betervezett is ami nem tévénézés vagy olvasás. Szépfejezet lesz ez a fiatalkorom ihlette keserédeshumorú könyvemben...

Bár én kiskoromban sose cibáltam magammal rongypelenkát , mint sokan mások, nagykoromra igencsak ragaszkodóvá váltam a fesztiválsálam iránt. Bár nincs fájdalomcsillapító hatása, azért képzelem ,hogy mégis... Most együttérzek a háromévesekkel.