Elengedtem...Sok volt ez már nekem,kimerítő és végtelenül fájdalmas. A korszak alkotó ötlet a szolnoki gyorson jött,Budapest felé.  amikor már a metronál álltam, tudtam hogy ez az egyetlen amit tehetek!Igy a metro szele elfujta a fájdalmamat, a keserüséget,a szorongást és végül Őt! Nem bánthat többet,mert nem engedem közel,sohasoha többet!

Igy kéttonnával könnyebben most épp nem is tudom mit kezdjek magammal,tegnap vizsgáztam,angolul/ból...no comment! Holnap is fogok de beszédből :) Meglátjuk mert nem erősségem a beszéd,igy most kifogytam a dolgokbol és lusta vagyok megnézni mi a jelzőlámpa angolul,ugyis kérdezni fogják asszem...Érzem!

Érzek én még mást is: hadakozást, a betoduló gondolatokkal! És tudom hogy jol teszem, kikergetem őket,nincsen szükség rájuk,talán majd a következő metroszele elfujja őket...Talán én taszitom ki...

De menniük kell,legkésőbb a következő lomtalanitáskor!