Na! Valahogy így fest...

Four Brothers... körülbelül egy éve láttam és megérdemel egy himnuszt! Tegnap leesett ,hogy kölcsönkaptam Erikától és későestig néztem...sálálá, eszembe jutott, mostmár világos. Még tanulom ,hogy mit tanulhatok belőle, de a többi része szinte vakít ahogy ragyog.

Az ütem a következő: vasárnap vonatra szállok,kedden színpadra állok,szerdán keletre megyek, szombaton haza,vasárnap megint színpad aztán egy hétig otthon leszek. Megtanulom amit feladtak és csak két hét múlva jövök vissza. Tegnap úgyis utazni akartam. Lehet,hogy messzebbre is megyek. A terv csak akkor borul,ha találok valakit aki velem tart...Talán Bécs,vagy Párizs...mert ott még nem voltam és már tökéletes kiejtéssel tudom mondani ,hogy egyetemista vagyok. És esküszöm ,hogy szakítok időt végre megnézni a Szex és New York utolsó öt részét, és igen: tévézni fogok, jó sokat!!! Megkeresem a rég nem látott barátokat ,és elmegyek végre moziba, egy jó nagy Multiplexbe. Csillával horrorfilmet... Ismét tettre késznek érzem magam. Hiányzott már a tenyér dörzsölgetés...

Így már nem is olyan rossz...várnak, sokan, és ezért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Két hétig hűtlen leszek Pécshez,de érzem hogy a jó kapcsolatunkért ezt ő sem akarja másképp!

Csütörtök...

Ha már szerelmes,akkor csinálja böcsülettel.Elolvastam az összes könyvet, meghallgattam az összes zenét és milliószor újra gondoltam a látottakat,hallottakat. Beismerem: nem lettem okosabb. Fűzzek még hozzá? Fűzök! Ma szószerinti válasz úthoz érkeztem...drága anyukámat kérdeztem merre menjek, és így esett ,hogy balra fordultam a Várkonyi felé, és nem jobbra az Aidingerhez...Nálam van mindene amit meg akart osztani velem. Azt hiszem mostmár ideje lesz visszaadni. Ha nem lesz jobb, ha nem következne be az amit még magamnak is nehezemre esik bevallani,hogy szeretném, akkor jövőhét szerdán elutazom Romániába...Méltóképpen gyászolom az együtt nem töltött három napot. Minél messzebbre innen.

Láthatóan elmúlt a harag, pedig milyen jó lenne még morgolódni... be kell ismerni,hogy gyenge vagyok, főleg ha nincs kiért erősen állni. Zárolt részbe is ezerszer leírtam azt a hangot ami bennem zakatol harmadik napja, de ide nem fogom kitűzni, azért sem!

Nem tudom,kérjem e ,hogy legyünk ugyanolyan boldogok mint amilyenek voltunk, nem tudom ,hogy együtt legyünk e azok vagy csak úgy, mindenki a magaútján...azt sem tudom ő mit szeretne, vagyis tudom ,hogy hétfőn belé csapott a zárlat,de vajon azóta megbánta-e... olyan dolgok ezek amiért érdemes lenne láthatatlannak lenni...Nekem nem kell mindenttudás,csak valami ilyesmi. A személyek külön vászna mögötti lélek... Nem tudom mit kellene tennem, leginkább semmit...Sok emberrel beszéltem erről és ugyanannyian mondják ,hogy jobbra mint ahányan azt hangoztatták: Balra menj Ildi! Balraaa!

Csak Zsu mondta ki azt amit én még magamban sem mertem: Ugyse tudsz mást csinálni,ha... De sor kerül-e arra hogy kimondhassam: ha.... Attila szerint meg már tök mindegy hogy három vagy eggyel több...Helló-helló tanácstalanság, de nem az enyém...most nem.most nem.

Nem lett jobb kedvem. Ahhoz sincsen erőm ,hogy erőt merítsek. Pedig tudom ,hogy honnan tudnék,de nem megy. Erő hijján pedig nem tudok ellenkezni az elém pergő képekkel, nem tudok küzdeni ellenük.Végig kell néznem. Könyvészeten elbóbiskoltam, az álom határán láttam folyni az időt a tegnap délután nélkül, gondtalanabbul valami fatális szituációban, az eltemetendő érzésekkel! Végig kell néznem, a közös helyeken átélt közös dolgokat, vagy épp a még át nem élt de élesen betervezett pillanatokat. Ilyenkor akarnék vak lenni belülről,mert gyötrő érzés.

Nem tudom mi hozna feloldozást. Félek,hogy újra megbocsátanék neki,sőt a gondolataimtól is félek. Attól ,hogy mit kívánok ha ellágyulok.Fáj ,hogy nincs célom vele. Nincs, mert nem lehet! Nem válhatok ronggyá, és mégis feladom magam. A hűtlen...., elfordulok leginkább magamtól.Megosztottság,: mim az ami még azt reméli,hogy megbánja és visszajön hozzám? Félek a mélyére nézni,lehet hogy ahhoz is esendő vagyok,hogy maradéktalanul ki akarjam gyomlálni magamból....

Na közbe lejárt az idő korlátom,mert nagynénémmel beszéltem telefonon. Reménycsepp az elveszettség tengerében...olyan érzés hogy ne adjam fel vagy mi. Eskü nem adom fel, de mit? miről beszélünk?nem tudom nem feladni,ha ő nem jön vissza...akkor most várjak? jobb dolgom úgysincs...én kérem nyitott vagyok,bizonyos értelemben...csak beszélnem kellett...ennyi...kicsit jobb, talán egyszer újra összeér a két kezem és ismét dörzsölni fogom a tenyeremet. Dávidék csütörtökön elvisznek búfelejteni...legalább odáig felszínen kell maradni!

Ennyit a mediterránról, tegnap olyan mediterránul megfagytam, hogy télikabit kellett felvenni...De lehet ,hogy csak belülről fáztam.

Nagy a csend tegnap óta, az én dühöm is lecsitult és helyet adott az elszontyolódásnak. A bánat tárgya saját magából csinált hülyét, és úgy érzem ,egy kicsit belőlem is. Harmadszorra tette meg azt, amit megígért ,hogy többet soha. Velem nagyon csúnyán elbántak. És csak rajtam múlik,hogy bele rokkanok-e. De rohadjon meg! Nem fogok. Olyan gyorsan dobálom ki az emlékeinket amilyen gyorsan csak lehet, mintha vizet locsolnék egy égő házra. Csak ne is emlékezzek, hogy volt egy ilyen ember az életemben! Már csak a kedvenc könyvemet várom vissza, és azt hogy visszadobhassam a tárgyi emlékeket.

"Mily boldog az ki feddhetetlen, a világ is elfeledte már, ez a makulátlan elme örök ragyogása, az ima meghallgatásra lel a kívánság lemondásra!" - ha lehetne azt ami a filmben volt, most először megtenném, jó és rossz emléket, mindent kitörölnék. Az egész elmúlt két hetet. Odáig jutottam, hogy már barátként sem akarom őt. Már nem érdekel, már nem! És ha valaha is vissza akarná könyörögni magát, az a lelkébe fog kerülni. De tudom ,hogy sose hozna ilyen áldozatot, vagy sosem küzdene értem. Ezért ez nem fog bekövetkezni.

Hatalmas ereje van, amit beleírt a tegnapi levelébe, és amitől a kapcsolatunk kártyavárként hullott össze. Leteszem a kesztyűt, én ezzel nem fogok viaskodni. Hát legyen így... Februártól még könnyebb lesz. És lassan leszokok az Aidinger felé tekintgtésről is! Volt és szép is volt néha,de innentől másképp lesz. Lesz még magányos éjszaka, meg egyedül töltött vasárnap, de nincs baj...Nekem is mennem kell, és most már nem akarom ,hogy beleférjen. Lassan megértem hogy az az út amit én választottam egyszemélyes. Talán jobb is így.

Há' mos' mit monnyak? Ellentétes érzelmek napja volt a tegnapi, de lényeg a lényeg: heppi az end! Most így akkor közös szekér, egyforma hámok, együtt ügetés... szemléltetem a bennem lezajló képi gondolatokat. Szóval, kaptam egy verset, olyat ami nekem és miattam íródott. Ilyen még nem volt, (szenzáció : kiabálná az újságos kisgyerek) .

Állapot: lenni végtelenül jó kedvű,körmöt rágni a francia miatt és érezni hogy tudni repülni (megtüzdelve jónéhány lennivel- aki érti,csak annak szól). Másképp meg falbontás van,. Rémesen gyorsan birok várat építeni magam köré ha a helyzet úgy kívánja. Vélt vagy valós sérelem nekem tök mindegy, a vadiúj páncél meg van. Hogy meddig marad azt nem tudhatom, nem akarok fölényre törni. Azt akarom amit ő is, a mát! Meg hogy ne legyen több magánykodás itt! Főleg ne akkor ha egyikünk sem akarja.

Így történt, hogy hosszú hosszú idő után és annak ellenére ,hogy nekem nem való normális kapcsolat, akadt egy! Éppen az a fajta amire már réges rég szükségem volt ,de nem akartam beismerni. Így már nincs más hátra mint előre, élni a kapott helyzettel,a teljesített kéréssel. És tudni őt hiányolni, örülni, fésülni, és magamhoz képest szeretni....