Pizsamában álmos szemekkel püfölöm már megint a billentyűket. Álmomban boncoláson voltam. És alig érzem magam készen egy dimenziónyi ugrásra. A délutánba vonatozok ma. És nem érzem képesnek magam erre, mert ha visszatérek ,megint jönnek a hétköznapi gondok: kenyér,ásványvíz és ami még kell. És senki nem lesz ott, hogy időelőtt felébreszthessem és elcibáljam Uránvárosba. És ha majd elültek a gondok,mert mind megoldottam , már látom ,hogy rámtörnek majd a gondolatok. Hörgés.

Egészen más lesz, újra azon a színen, más mint itthon. Itthon nagy a szám, lefoglalom magam, elbújok mert millió helyem van. Ott nincs! Ott kint vagyok,viharban és nem zavar az eső, de a szél.... Orkán erejű, minden elfúj csak a gondolataimat nem. Azt meghagyja nekem hiába tárom ki a kaput...nem viszi el. Mert még neki sem kell. Ezek a képek a világon senkinek sem kellenek,és azt hiszik ,hogy még nekem se, ezért kapaszkodnak és kínoznak halálra éjszaka. Pedig tudniuk kellene ,hogy kedvesek nekem, szépek. De most nem tudok velük foglalkozni. Még polcra sem tudom tenni őket. Ők is egyedül vannak, és félnek a tagadástól. Hát ezért nem segít semmi.

Mert miután elmentem mindenhova, meglátogattam mindenkit és amúgy mindennek a végén, már csak ezek maradnak: egy rakás emlék,szép emlék,túl szép emlék. Ellágyulás!Torokszorító érzés! Hiába minden háború, ezek megtalálnak!Pedig tudhatnák,hogy már nem várok semmit,senkit. Hagyhatnának egy picit,lélegezni,törődni és beletörődni.

Így mostmár tisztán figyelhetek a következő hétre, mely erősen emlékeztetni fog a legelsőre. Munka, már muszáj nekiállni,mert lassan itt a december. Ha már tényleg nem tudok mást tenni, akkor ideje fevenni a hámot és nekifeszülni. Nem ígéri senki ,hogy jobb lesz, hogy nem fog fájni ha látom, nem mondja senki ,hogy egyszer elmúlik,de azt belülről hallom ,hogy ennél többet már nem tehettem és ha most nem is,de később könnyebb lesz, és kár elszalasztani az időközben előtörő szép pillanatokat. Lassan leszokok arról is,hogy minden megélt meglepetést meg akarjak osztani vele, hiszen jelenpillanatban ha akarnám se tudnám elérni, neki most feltehetőleg jó, nekem is törekednem kell arra ,hogy jó legyen...hátha egyszer még elmesélhetem neki, ha kéri ,hogy meséljek...

Élőben jelentkezik Ságról, a reggelit várja!

Tegnap még épp időben tudtuk meg,hogy rövidfilmről van szó...a Toldiban voltunk, meg se kínáltak minket pezsivel,de hoztunk egy rakat matricát. Filmes szemmel a mű nagyszerű volt, abszolút személytelen, szép vágómunka...Aztán végre tízre hazaértünk... Egyig tartottuk magunkban verblisan a lelket :)

Most hazakészülünk hozzánk, találkozunk Benivel, aztán én este folytatom Adrival. Elmegyünk bulizni vagy mi...The very last night...aztán megint másfél hét pécsi jóélet!Tegnap megérintett a tanulás szelleme, úgyhogy ma nekiállok. Utánanézek az esztétikának...

Merő unalom egymásután,síkon vagyok, hátezvan. Anyuval beszéltünk az efféle sivatagról,de még van vizem bőven...

Elindultam Erikához, jól felpakolva/készülve egy másfélnapos dömpingre... -csak az utca feléig jutottam, kedvenc Tomim hívott ,hogy van néhány jegye egy díszbemutatóra , ma estére: mennék -e? Hogy a fenébene! Erikával, majd hétre... Aztán meg le Ságra.

A Hévig medve kísért, a környékünkön élő kóboreb (lejjebb valahol olvashatsz róla), ő is szívén viseli a sorsomat, megugat minden szembejövő hímembert :) vigyáz rám...szeretem.

Szóval zajlik az élet (még mindig),valami normális ruhát kéne kotorni estére, mert ez olyan viájpi izé lesz... Ezenkívül semmi elmélyültet nem tudok mesélni. Ez megy, napról napra, mindig más. És jó,nagyon jó.

Ma hullott a hó, és rám támadt a karácsonyi hangulat. Az első pánik után rájöttem ,hogy nem baj,hogy nem oszthatom meg Vele, mert van egy anyukám és neki is elmesélhetem...így kapott tőlem anyuka időjárásjelző üzit a dél közepén...

Szóval most nincs több nagyszerűség, a várható élmények után megírom a behatásokat...

Addig királylány gödörben ül és vár :)

Andrissal megalakítjuk az összetört szívek klubját... vagy valami hasonlót. Egy tea (igazából kettő ) mellett mindenki elmondta a maga utóbbi kéthónapját. Én lettem a nyertes, az estem még őt is überelte, viszont övé a közönségdíj mert ennyi embert egyszerre összeszedni...hájjájj. Zajlik az élet...

Aztán hirtelen ötlet: hopp, van nékem már fotoállványom menjünk fotózni. Ez jutott eszünkbe körülbelül negyed hatkor... Kimentünk a Dombra (ő még nem volt ott, én csak fájdalmas hatnapja....) És örömmel konstatáltam, lótúrót sem ér az állványom, vagyis éppen annyit ,hogy az F5 erejű szélben kapaszkodhatok belé és együtt sodródhatunk délre... azért készült egykét jó kép is, amikor mázlim volt...mert én mázliból dolgozom.

Aztán hazaérvén,volt annyi időm hogy összekapkodjam a dvdket és rohanjak is Csilláért, mindet odaadni és kapni egy Lakótársat keresünk dvdt helyettük. Aztán kocogás vissza. Itt megállnék egy pillanatra: A hazafutásom több okból is fontos. Spirituálisan célkitűzés és még teljesítés,egyébként meg kalória égetés. Lelki síkban megmondtam magamnak , ha hazajutok futva akkor nincs több lehetetlen. SEmmi nem állított meg és én hazáig kibírtam... Úgyhogy szorri ,de ezt szerződésnek veszem. Egyébiránt meg szervezett programokba menekülök, hogy nehogy mégegyszer előforduljon ellágyulás (ma délután, JCB) ...Gyönyörű emlékek,de meg kell tanulni ,hogy már csak emlékek, és sose elevenednek meg...valószínüleg.

Tegnap volt a Holdfényév az m2, bár haláleset történik a filmben, ezt az apró differenciát kivéve tökéletesen átültethető a jelen állapotomra. Dustin Hoffman mondá: " Mit tudunk tenni,tán dögöljünk bele?"... nekem sincs más választásom mint a szőnyeg alá söpörni...Talán üvöltsem, hogy fáj. Nem, ha meg kell halni is, legyen erőm azt mondani: Élni, még inkább élni kell. És ha nincs aki seggberúgjon, kérned kell, mert leragadni fog fájni. Mert tudom ,hogy nekem is mennem kell, csak nekem van még időm... Nem hiszi ,hogy belefér,pedig én látom. Neki nincs tere számomra, én viszont futok,hisztizek,toporzékolok és ő ezt nem bírja. Jobb neki egyszerübbel, és nem itt. De én egyelőre maradok! Később messzebbre ugrok,de még jó nekem itt. Nevelődök, hát ennyi. Egyszerűen nem oszthatom már meg vele...Csak tovább kell lélegezni, levegőt be és ki. tovább, jobbra vagy balra...Nincs mit tenni...

Nincs az a kapu ahová nem tudok beállni :)...jah,vezetésen voltam!

Egyébként meg az ébredésemen kell még korrigálni,de annyira olyanjót aludtam. Elvileg kedves héves társamat várom teázni,de nála mindig képlékeny a dolog...Amúgymeg elfogyott az írnivaló. Megint üres vagyok. Épp két homokdűne közt. Várom a tengert, maaajd feltölt. Egyébként meg lenni végtelenül infantilis,érzem magamon ,hogy ma még leülök megnézni egy Dizni (Disney) filmet...jah, minek is várni. Jó hír ,hogy az uj gépem lejátsza a régi avi cdimet...na hozzá is látok, meg a szemközti ablakhoz,meg a keresztapához,meg a closerhez, meg az összeshez amit eddig alkalomra tartogattam. Alkalom itt, mert én is itt...

Az ötödik olvasás után világossá vált az egész. Ultimátum, színtiszta ítélet. Csak én vagyok az aki gyászol. Vagyis már én se :) még a New Yorkos csuklókörbefogómat köll visszakunyerálni, hiszen a szavak melyek ráíródtak a szívemből szólnak :)

Egyébiránt: minden világos! Erika is megmondta, és milyen jól mondta! Éppen azokkal a szavakkal melyek bennem is visszhangoznak, de Úrég! Végre kintről is hallom őket. Ha ő hisz bennem ,nem tehetem meg azt a nagy luxust ,hogy én ne magamban! Néha hagyni kell tovább sodrógni,hiszen én is annyi mindnekit sodortam már :) Így vagy úgy, de mindig lesznek kitérők...mostmár többnyire olyanok amiket nem én generálok. Az előzőt sem én generáltam, de megtanultam az ilyesmivel óvatosan bánni! Sajnos ezekután leginkább nem lehetünk sehogyse...but its not my fault...

Nincs más hátra mint előre. Mert nyugat mindig balra van,és én is balra fordulok. A Készülődésen már túl vagyok, elindultam és az útnak vége soha nincs...mert ez kell! Ott a helyem, és néha persze itt is, de teljesen más körülmények között. A francba az érzelmekkel,eddig csak ezekbe sérültem bele, néminemű akarat erőltetés és már jobb is. A többi meg múlik,talán gyorsabban is mint ahogy jött. Azért mert NEki nem vagyok elég fontos, vagy mittomén , szal erről nem tehetek, ő se tehet, meg úgy egyébként senki. Csak annyiban volt seggfej, hogy tudta kihez fog menni ,mindezek ellenére engem is megszelídített! Kedvtelésből,időtöltésből vagy akármiből, de felelőtlen volt. Én szóltam ,hogy vigyázat összetörött szív, sok kontárt láttam már,de ez kérem : Szándékos érzelemölés volt.

Nagybátyus mondaná: Fijjam! ami nem öl meg, az megerősít! Hát íme, még mázli ,hogy jártam lélek aerobikra, bikaerős vagyok! És van miért...és van aki eszembe jutassa ha elszontyolódnék...és van mindenem...minden amivel előrébb evezek, így kérem uram! ne csesszük már el...a rafting még csak most kezdődik.

Néha kicsit meg kell erőltetnem magam, hogy jobb színben lássam a világot! De egy régi barát, vagy egy jó film mindíg segít! És hogy ne érezzem magam kirekesztve a hullámvasútból: van mit tenni, minden napra. Hiányzik,hiányzik hát majd kinövöm! Próbálom...mint mindíg... ahogy ma is öt után felvágom az ereimet a színpadon. Tegnap elmélkedtem: a dráma papíron a szereplők között az én szerepem van legelől, nyomtatott nagybetűkkel: LÁNY. Most ez jelent valamit? Jelentsen? Szerepem szerint LÁNY vagyok...hurrá...

holnap végre megint multiplex élmény! Barátnőm előrebocsátotta ,hogy utálja a kígyókat ezért felkészült a rettegésre amit az a kemény másfél óra hoz majd nekünk...Egyébként meg lesz miért haza sietni! Szememfénye féltizenegytől látható a reklámoscsatornán!

Egyébiránt ez a délelőtt úgy sunnyogott el mellettem ,ahogy épp nem szégyellte. Ez is kell... megnéztem néhány rég nem látott dolgot, megkerestem Istent, és helyre rúgtam néhány ficamot. Most mindjár képesnek érzem magam arra ,hogy bekússzak a kádba és lemossam a nap szennyét! Közvetlenül után a világ megmentése és az életértelem keresése között átfutom  a szövegemet, megfogadom magamban hogy mostmár télleg leülök anyuval franciázni,és méééég azt is konstatálom, hogy tanulnék,de tul sok és túl szerteágazó, ígyhát minek?

Majd ha visszaértem. Már megbékéltem a gondolattal,pláne mert Dávid mondta ,hogy hiányzom! így azért már könnyebb. Tudom ,hogy várnak :) Nem is olyan rossz így, hétfőtől újra indul a dömping: filmklub,meg keretek rendelése meg még minden izé. Vissza a régibe, keddenként laptop cipelés satöbbi...

Minő izgalom, csak nehogy a végén még akciófilm legyen belőle. Mindegy! Csak egy hónapja volt sivatagom...biztos jön még zöldövezet, nekem aztán nem sürgős, beállhatok Adri mellé futni. Ímé kezdhetünk engem is ingában mérni :) Szörnyű...(fejcsóvál)

Jólvan Ildi! Félre minden legilimenciát,védekező mehanizmust és figyelem elterelődést! Sírd el legalább egyszer elejétől a végéig, legyen ez az ő bejegyzése, aztán intézd el egy vállrántással!

Pécsi kihelyezésem után történt pár héttel. Barátkozás, mi több színtiszta barátság. Szép volt, ő is, a kapcsolat is és a megélt dolgok. Mivel ez itt teljes kitárulkozás, illik elmondani a mögöttes gondolatokat: Hősünkről nagyon hamar kiderült,hogy nem facér,pár kontinensel arréb várja őt valaki. Láttam is, nagyon nagyon szép, és mellé a képzeletem: nagyon nagyon szépek, még mellé a hallottak: különleges. Akkor még is,hogy jövök én a képbe??? Így indult a mi kis barátságunk. Én olyan állapotban : hogy mindenkinek hálás voltam egy kis időért amit velem töltött és nem kellett otthon porosodnom. Így történt ,hogy olyan sok időt töltöttünk együtt pár napba sűrítve,hogy nekem fel se tűnt. Megkedveltem, mint barátot. Persze nehezemre esett elhinni ,hogy komolyan vesz,hogy egyáltalán szóba áll velem. (Velem???) Aztán már gyanús volt amikor kihangsúlyozta,hogy örül nekem. Persze cinikus-én azt hitte,hogy ő is csak egyedül érzi magát Pécsen, mint mondjuk én... Végül megtette: a félreérthetetlen lépést- az első csók. Amiben benne volt minden együtt töltött idő,élmény és az ígéret ,hogy ez még csak a kezdet. Én nem tudtam, Istenem! olyan sok mindent nem tudtam. Azt ,hogy ő Angliához akar tartozni, és úgy egyébként teljesen más emberhez. Én csak örültem kifelé a fejemből ,hogy ide mentünk,oda mentünk, ezzel meg azzal találkoztunk...Mindennap,mindenhová...

Néhány tépelődés után ismét összeszedtük magunkat...A messzire sodródások bennem megerősítették az érzést: ő fontos,kell mert jó és mert tudd mindig jobb lenni,és mert komolyan vesz ....Aztán a nagy törülköző vásárlás után,a kedvenc szökőkútja mellett elmondta: én is fontos vagyok neki...ő szakít(ott) és még marad,itt,velem,nekem. Megígértük egymásnak,hogy nincs több magányos éjszaka Pécsen! De a vihar számomra csak ekkor kezdődött. Hétfő délután ,Szenes klub...Csak soha többet. Aztán a háromnap még gyilkosabb magány mint a kihelyezést követő héten. Aztán az ismét összemelegedés. De már nem mertem érzelmekről beszélni, pláne nem kimutatni. El akarom hinni,hogy nem lehet őt komolyan venni! Nincsenek ésszerű döntései, biztos elgondolásai. És ha még így is van, látom ,hogy egyben biztos: benne, Lányban. Nem haragszom rá,soha nem is akarok,és eddig se ment ha próbáltam. Íme itt a nagy feladat: Engedd el (mmint én őt),és hiába tagadnám milliószor fordult meg a fejemben: egyszer talán miattam is érez majd ilyet... persze nem,mert ha elmegy ott lesz ami azt jelenti ,hogy nem itt ami pedig azt jelenti,hogy nem velem és elfakul minden levél,minden pillanat először csak emlékké,aztán köddé.

A mai nap is csak a vég volt, az igazi vergődés. Ennyi minden után ,hogyanhogyanhogyan legyek olyan mint a kezdetekkor? És hogyan kívánjam azt ,hogy ne akarjak vele lenni? Mi a jobb? úgy is jönnek azok az idők amikor akarnám ,hogy velem legyen,de nem lesz. Annyira torokszorító! Itt már nem azon problémázok ,hogy milyen egyszerű lenne ha visszafordulna és azt mondaná : itt vagyok! Nem, mostmár teljes egészében látom! Értem! És azt hiszem megértem! Mennie kell, hát menjen úgy ,hogy már ezt is tudja!

Tudja meg, hogy még mindig érzem azt a bizonyos húzást, azt a kínt, a hiányt! Hiányozni fog, , jobban mint bárki más. És féltem ,mert ettől még közelebb érzem őt...

 Tudnia kell ,hogy feltette a mércét az utána jövőknek. Ha egyáltalá akarom-e ,hogy jöjjön valaki. Mert mindig csak ugyan az.ok a körök amiket le kell futni, mert jön-e még egy ilyen? még egy akivel ilyen könnyű lenne...

tudnia kell ,hogy eddig a legszebb dolog Pécsből ő volt, és hogy milliószor akarnék majd az aidingeren lenni, teát szürcsölve,csak vele. Azt is tudnia kell,hogy soha senkiért nem adtam ki ennyit magamból...Az eltelt kevéske idő alatt nagyon sok mindent tudott meg rólam ,de nem bánom! Vigye csak magával.

Mostmár azt is megtudhatja ,hogy ezek a gondolatok bármikor könnyeket bírnak kicsalni belőlem. Mert persze: szeretem szeretem,de mást is szerettem már... Ez valahol kicsit több. Én próbáltam,igazán próbáltam nem ragaszkodni,de ha ő az első és utolsó gondolatom, sőt mitöbb jelen van az álmaimban, már nem menekülhetek tovább...

Így elmondhatom ,hogy volt valaki aki pillanatok alatt szerettette meg magát velem, elnyerte a bizalmamat, kitüntetett helyre verekedte magát, és meg kell szakadni a gondolattól ,hogy eljön az idő amikor már nem lesz ott. Nem vár már rám az A épület előtt,nem szaladok ki érte a Rundóból,hogy utána Kiscsillagra menjünk, nem vár már többet a maléter és a malomvölgyi kereszteződésében, nincs több ízesítetlen világfinom tea, lefelé gördülő mosoly,kardfogú mókus titulus,csók a teliholdban,mindenttudó összepillantás franciaórán... hiába akarnám, megmarad a nyoma, a hiány és az a kimondhatatlan érzés ami miatt most is a zokogás határán vagyok...meg kell fulladni...most nem megy másképp, a szintiszta barátságunk esetleg szerelmünk nem hagy mást bennem csak gyászt...vagy nem tudom minek nevezzem...fájdalom...el kell engedni...dehát...

Így vagyunk, és komolyan mondom,nem így kellene véget érnie,nekünk többet nem szabadna egymás nélkül lenni,de mivel ez lehetetlen, már sehogysem lehetünk. Hát Ildi íme: ki kért nagy érzelmeket? a rendelését kézbesítettük... keretezze be az emlékeket és éljen tovább ugyanolyan szarul  mint ezelőtt...

Hát fijjam! Addig írj amég teheted...ugyan dehogy! Nem ezért van gépelési kényszerem! hiába no, itthoni,lassú, kevés de mégiscsak a család gépe és ez az a billyentyűzet amelyik szinte nyűszít,hogy használjam:)

Az ember próbál...ruhát,hajat,mosolyogni,dolgozni,tervezni és erősnek lenni. Aztán lefekszik,alszik és mit ad Isten álmodik. Kompenzáció é vagy sem: szar ügy! Mert szét rúgja a próbál fogalmát! Fasza! Feküdj le elhatározással, ébredj ellágyulva, vedd észre, hogy valaki kihúzta a legalsó tartó rudat, és a reggeli előtt csipásan próbáld összekotorni a tegnap erőfeszítéseit! Valamit megint elnéztek odafent, a mai álmom biztos nem ez kellett ,hogy legyen! Megint azok a vacak papírok! Kategorizálná már valaki? Én rózsaszín ködfüggönyt rendeltem,fehér lóval, végtelen mezőket... DE NEM EZT! Most akkor mihez kezdjek? Ha az embert az éjszaka rángatja le a lábáról, hogyan áll talpra, ha tudja hogy úgyis jön még egy!

Akkor próba: csapó egy! Épít egy fiókot, ráragasztja ,hogy álomemlékkuka és beledobálja amit kell! Majd kulcsot ránt ,bezárja, kulcsot lenyomja a kutya torkán és többet a fiók felé se néz. Lelkiismeret furdalás,hogy nem használtuk ki a teljes teret,és mivan ha jön mégegy álom,azt hogyan zárjuk be oda? Segáz, szarni rá! Majd azzal megy el az életem ,hogy ilyen vacak fiókokat fogok gyártani. Ha már vécétartály specialista vagyok ,miért is jelentene gondot... Ha végre elrendezték a papírokat odafent,talán én is leállhatok vele.

Próba: csapó kettő. Felháborodok ide, de senki nem érti, később majd én se, de mint mondtam a billentyű nyüszít, én nem bírok ellenálni és minden leütött bötűvel egyre-egyre könnyebb! Szántógép terápia, nekem bejön. (Egyszerű lélek, legyint a publikum).

Pedig kikérem magamnak, a hajam se tökegyenes ÚGYHOGY senki ne egyszerűsítsen le. És senki ne süsse rám azt a bélyeget, hogy nem vagyok megértő! Tegnap kissé felkaptam a vizet ezen... MErt ha én nem vagyok megértő, akkor sose lesz több sípoló gumikacsa! Az aki leüvöltötte a fejemet,hogy de mért nem tudom megérteni (jelentem, mindent értettem és megértettem,de levegővételre szükségem van,csak utána tudok bólintani), nem ismer(t)...A francba is mennyit kell még bizonygatnom,hogy ez itt nem az mint nyár eleje előtt! Mert elmúltak a meleg hónapok és olyan megértő voltam, hogy tulajdon képpen csak annyit nem sikerült megértenem ,hogy hova ez a nagy együttérző bólogatás? Mindenkit, mindenkiért és még néha magamért is... Nem vagyok nem megértő...hiába, ha kényszerítik hát kényszerítik: reklám kampány. Vagy így vagy úgy de mindig belefolyok a bűnös reklámszakmába...